Az FIA versenybírói hivatalos figyelmeztetésben részesítették Max Verstappen csapatát, a Red Bull Racinger, miután a Magyar Nagydíj második szabadedzésén egy törölközőt dobott ki az autójából.
A stewardok meghallgatták Verstappent, a csapat képviselőjét, valamint átvizsgálták a videó- és fedélzeti kamerás felvételeket. A jelentés szerint az incidens közvetlenül azután történt, hogy Verstappen autója elhagyta a boxutcát.
A regnáló világbajnok elmondása szerint a törölköző a garázsban véletlenül lecsúszott az öléből az ülés mellé, és sem ő, sem a csapat nem vette észre, hogy bent maradt az autóban. Amikor Verstappen a pályán haladva észrevette, hogy a törölköző a pilótefülkében van, a pálya jobb szélére húzódott, majd kidobta azt, hogy a lehető legmesszebb kerüljön az autótól és a versenyívtől.
A stewardok szerint a törölköző potenciálisan veszélyes helyzetet teremthetett volna, ha az autóban marad, mivel beszorulhatott volna a lábtérbe, és akadályozhatta volna a versenyzőt az autó irányításában.
Ennek tükjrében úgy ítélték, hogy az autót „nem biztonságos állapotban” engedték ki a pályára. Ugyanakkor a felügyelők megállapították, hogy az eset nem tekinthető olyan súlyosnak, mintha például egy kemény tárgy maradt volna a pilótafülkében, így csak figyelmeztetést adtak a csapatnak.
Norris zárt az élen pénteken a Hungaroringen, míg Sainz rémisztően elnémult