Lewis Hamilton „rémálomnak” nevezte első szezonját a Ferrari pilótájaként.
A hétszeres világbajnok kénytelen volt feladni a Sao Paulói nagydíjat egy problémás versenyen. Amelyben két ütközésbe keveredett, öt másodperces időbüntetést kapott és padlólemeze is megsérült.
A Williams pilótájával, Carlos Sainzzal való ütközés miatt Hamilton a mezőny végére csúszott vissza, majd az Alpine pilótája, Franco Colapintó autójának a hátsó részét is eltalálta. Az incidens miatt Hamiltonnak új első szárnyat kellett szerelni, és büntetést is eredményezett.
Hamilton az utolsó helyen haladt, és végül a 38. körben, miután letöltötte a büntetését, behívták a boxba, hogy feladja a versenyt.
Ez volt a legutóbbi gyenge eredmény Hamilton számára a Ferrari-nál töltött, felejthető debütáló szezonjában.
„Ez egy rémálom, már egy ideje ezt élem át” – nyilatkozta Hamilton a Sky Sports F1-nek.
„Az álom, hogy ebben a fantasztikus csapatban vezethetek, és a rémálom, amit az eredményeink jelentenek, a hullámvölgyek – ez nagyon nehéz.”
„De holnap felállok, folytatom az edzéseket, továbbra is a csapattal fogok dolgozni. Nagyon szerettem volna jó pontokat szerezni nekik ezen a hétvégén. De a következő versenyen a lehető legerősebben fogok visszatérni, és megpróbálom behoznom a lemaradást.” – mondta.
Egy ex-F1-es versenyző szerint Hamilton és mérnöke között nulla az összhang
Hamilton a nyári szünet óta biztató fejlődést mutatott, és közelebb került csapattársa, Charles Leclerc teljesítményéhez. Bár Ferrari pilótaként az első 21 futam után még mindig nem állt a dobogón.
Mivel Leclerc is kiesett Brazíliában, a Ferrari most a negyedik helyre csúszott vissza a konstruktőrök bajnokságában, a Mercedes és a Red Bull mögé.
„Valójában ez egy kicsit bosszantó számára, mert a hétvégéig a nyári szünet óta remek formában volt” – mondta Karun Chandhok, volt F1-es pilóta és a Sky Sports F1 elemzője.
„Egész idő alatt tartotta a lépést csapattársával. Mexikóban büntetést kapott, ami bosszantotta. A hétvégén pedig egyszerűen nem sikerült neki a kvalifikáció.”
„Mindketten küszködtek pénteken a sprint időmérőn. Remélhetőleg ez csak egyszeri eset, mert a hétvégéig tartó formája egyenrangú volt Charleséval.”
Jamie Chadwick, a Sky Sports F1 másik szakértője és háromszoros W Series bajnok hozzátette: „Ez a verseny nem is mehetett volna rosszabbul, az első körrel, majd az első szárny balesetével.”
„Eleve nem volt jó pozícióban,13. helyen végzett a kvalifikáción, ami nem az, amit várt.”
„Nem ezért csatlakozott a Ferrarihoz, nem ezt akarta volna egy ilyen pályán. Nem jó idők ezek.”






