A modernkori Forma-1-ben volt pár emlékezetes szezonzáró.
Drámainak ígérkezik az idei év befejezése, ahol Lando Norris, Max Verstappen és Oscar Piastri megy a végső győzelemért. Jó ideje nem dőlt el az utolsó futamon a bajnok kiléte, több esélyes pedig még régebben volt egy szezon.
Korábban felidéztük a Forma-1 történelme során keletkezett legvitatottabb bajnoki címeket, most azokat a szezonzárókat szedtük össze, amely nagyot szólt, és sokáig téma volt a közbeszédben. Csatoltunk videókat minden évhez, de azokat csak közvetlen a YouTube-ról lehet megnézni, a Formula One Management miatt.
2007-es Brazil Nagydíj – Kimi Räikkönen, Fernando Alonso és Lewis Hamilton
2007 az az ikonikus év, ami gyakorlatilag egy krimibe illő. A mostani csatához hasonlóan három esélyes volt a bajnoki cím kimenetele. A McLarennél ott volt a kétszeres világbajnok Alonso, mellette az újonc Hamilton. A Ferrarinál végül csak Räikkönen harcolt, mert Felipe Massa a hajrára lemaradt. Ebben az évben a pályán kívül is komolyan összecsapott a két csapat, mikor rajtakapták a McLarent ipari kémkedésen, aminek hála kizárták őket a konstruktőri bajnokságból szezon közben.
Az utolsó futamokra úgy nézett ki, hogy nem lesz ki megállítsa Hamiltont, de Kínában, a kavicságyban ragadt, ezzel kiesett, és felértek rá a riválisok. Alonso négy, Räikkönen hét pontos hátrányban fordult Brazíliára. Hamiltonnak elég lett volna a második hely a bajnoki címhez és/vagy Alonso és Räikkönen előtt végezni, akiknek nyerni kellett, várva, hogy ellenfelei botlanak.
A fináléra a hazai hős, Massa szerezte meg a pole pozíciót, de a hétvége előtt kijelentette, hogy amennyiben át kell adnia a győzelmet, hogy csapattársa bajnok legyen, megteszi. Bajnokaspiránsok egymást követve, Hamilton, Räikkönen, Alonso sorrendben a második, harmadik, negyedik helyre kvaliztak. A rajtnál a két Ferrari árnyékként követte egymást a McLarenek előtt. Hamilton a hármas kanyarban ütközött először gondokba, amikor is kicsúszott és nyolcadikként tért vissza a pályára. Hét körrel később újabb dráma jött, Hamilton autója lelassult, tovább tudott menni, de ezzel eldőlt, oda a vb-cím. A verseny során a két Ferrari érinthetetlen volt, Alonsónak esélye sem volt utolérnie őket, aki így harmadik lett. A győzelmet végül átengedte Massa Räikkönennek, aki így lehetetlen helyzetből lett a Ferrari mindmáig utolsó bajnoka.
Idén gyakran előkerült a nagykorúvá váló szezon a történelmi párhuzamok miatt, az már csak a hétvége döntése, hogy valóban hasonló végkimenetele lesz a vb-nek.
2008-as Brazil Nagydíj – Lewis Hamilton és Felipe Massa
Valószínűleg mindenki tudja mi történt. Ezért csak röviden írnám le az eseményeket. Hamilton hét pontos előnnyel érkezett Interlagosba Massával szemben, ahol az előző évben már egy világbajnoki címet elvesztett. A futamon Massa indulhatott a pole-ból, míg Hamilton a negyedik helyről.
Massa az egész szezonzárót leuralta, Hamilton alatt többször is rezgett a léc, de a kötelező jelleggel elérni kívánt ötödik helyet tartotta. Az utolsó hat körre ismét megérkezett az eső, ahol a mezőny többsége kiment kerekeket cserélni, ami után Hamilton bajba került, mikor a lekörözött Robert Kubica visszaelőzte. Ekkor a későbbi hétszeres világbajnok annyira kiesett a ritmusból, hogy Sebastian Vettel is elment mellette, ezzel a hatodik helyre csúszott vissza. Egészen az utolsó kör, utolsó kanyarjáig így haladtak, amikor utolérték Timo Glockot, az egyik olyan versenyzőt, aki slicken maradt kint. A többi pedig már történelem. Vagyis az lenne, csak Massa másképp gondolta… Glocknál pedig azóta is felróják, hogy szándékosan engedte el Hamiltont, de ilyenről szó sem volt.
2010-es Abu Dhabi Nagydíj – Sebastian Vettel, Fernando Alonso, Mark Webber és Lewis Hamilton
Tizenöt évvel ezelőtt volt legutóbb, hogy kettőnél több pilóta harcolt a vb-címért. Ekkor a prémium helyzetből az első ferraris szezonját teljesítő Alonso várta a lezárást a Red Bullnál versenyző Webber és Vettel előtt. Webberrel szemben nyolc pontos előnye volt, Vettellel tizenöt. A csatában Hamilton is ott volt, de ő csak matematikai eséllyel rendelkezett, mert huszonnégy pontos hátránya volt.
A hétvégét Vettel kezdte a legjobban, aki megnyerte az időmérőt. Hamilton lett a második, Alonso a harmadik, Webber az ötödik. A rajt után az első ötös szépen eljött, de hátul Michael Schumacher és Vitantonio Liuzzi összeütközött, ami után bejött a safety car, és akik hátul voltak a mezőnyben kimentek a boxba. A tizenegyedik körben Webbert kihívták a boxba, aki alatt elfogytak a lágy gumik. Öt körrel később Alonso is így tett, de beragadtak az első körben kereket cserélők mögé. A tizennyolcadik körben érték utol a Renault-s újoncot, Vitaly Petrovot, akit csak kísérni tudtak az utolsó körig. Az élen Vettel mindent megtett, amit csak lehetett, megnyerte a futamot. Hamilton lett a második, Jenson Button a harmadik. Alonso a hetedik, Webber a nyolcadik helyen ért be, ami azt jelentette, hogy Vettel lett minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka négy pont különbséggel a spanyol előtt.
2012-es Brazil Nagydíj – Sebastian Vettel és Fernando Alonso
Két évvel az ominózus csata után Vettel és Alonso ismét összecsapott. Most a Red Bull pilótája várta előnyből a brazil szezonzárót, mert tizenhárom pontnyi előnye volt a ferrarissal szemben. Az időmérőn az akkor még kétszeres világbajnok németnek állt a zászló, mivel negyedik lett, amíg riválisa csak a nyolcadik.
A rajtnál minden megváltozott, mert Vettel hetedikként fordult el az első kanyarban, amíg Alonso az ötödikként. A harmadik kanyarban pedig jött az abszolút dráma. Vettelt kilökték és szembefordult a mezőnnyel és még Bruno Senna is telibeverte. Azonban a Red Bull jobb hátsó felfüggesztése megúszta, így Vettel továbbment. Az utolsó helyről többször felküzdötte magát a hatodiknak az esővel és megannyi biztonsági autóval tarkított őrületben, és mivel Alonso második lett, így három pont előnnyel megnyerte harmadik világbajnokságát.
2016-os Abu Dhabi Nagydíj – Nico Rosberg és Lewis Hamilton
A Mercedes-dinasztia egyik legsikeresebb évében, összesen tizenkilenc győzelmet szerzett a német gyártó, tízet Hamilton, kilencet Rosberg révén, mégsem volt olyan boldog a csapat belül. Ekkor már negyedik évét töltötte egymás mellett a két gyerekkori barátból váló ellenség, akiket már nem tudtak kezelni.
Rosberg tizenkét pontos előnyben várta Abu Dhabit, ahol Hamiltonnak abban kellett bíznia, hogy miközben megnyeri a futamot, csapattársa maximum negyedik lesz. Ezek fényében Hamilton-Rosberg sorrend alakult ki az időmérőn. A futamot az akkori címvédő vezette, tudván, ha ellensége bekíséri őt a célba, akkor elveszíti a csatát. Ezért tudatosan lassabban vezetett, magukra engedve a mögöttük érkező Vettelt és Max Verstappent. A sorrend végül nem változott, Hamilton megnyerte az Abu Dhabi Nagydíjat, Rosberg a világbajnokságot. Utóbbi a szezonzárót követően visszavonult, így a csúcson hagyta abba, bezárva annak lehetőségét, hogy valaki legyőzze.
A múlt megismétli önmagát? Ezek voltak a Forma-1 történeteinek legvitatottabb világbajnoki címei






