Ezen a hétvégén, Kínában a Forma–1-es mezőnyt az F1 Academy lányai kísérik majd el, akiknek az lesz a szezonnyitó versenyhétvégéjük 2026-ban.
A női mezőny az idei szezonra szinte teljesen kicserélődött, melynek főként az az oka, hogy minden versenyző maximum 2 szezont tölthet a bajnokságban. (2027-től azonban kivételes esetben engedélyt kaphatnak majd egy harmadik szezonra is.)
Az F1 Academy egy kifejezetten női versenyzők számára létrehozott utánpótlás-nevelő sorozat, amely 2026-ban már a negyedik szezonját tapossa. A bajnokság célja, hogy megfelelő szakmai hátteret és láthatóságot biztosítson a női versenyzőknek a professzionális motorsport felé vezető úton.
A 2026-os szezon hét fordulóból áll, amelyek mindegyike a Forma–1-es hétvégék betétprogramjaként zajlik.
Minden hétvégén két futamot rendeznek:
- 1. verseny: Fordított rajtrácsos rendszer (a kvalifikáció első nyolc helyezettjét megfordítják).
- 2. verseny: Hagyományos rajtrácsos rendszer (a kvalifikáción elért leggyorsabb körök határozzák meg a sorrendet).
Minden versenyző azonos, a Tatuus F4-T-421 alvázra épülő autóval versenyez. Az autókat egy 174 lóerős, 1,6 literes, turbófeltöltős 4 hengeres motor hajtja.
A mezőnyt azonban olyan rutinos csapatok üzemeltetik, mint a PREMA Racing, ART Grand Prix, Rodin Motorsport, MP Motorsport, Campos Racing és a Hitech.
A sorozat különlegessége a közvetlen kapcsolat a Forma–1-es csapatokkal. A 11-ből 10 jelenlegi F1-es csapat szponzorál egy autót (festést és pilótát) a mezőnyben. Idén az újonc Cadillac még nem.
Az F1-es csapatok mellett számos neves márka is jelen van partnerként (például a TAG Heuer, LEGO, PUMA, American Express, Gatorade), amelyek szintén egy-egy versenyzőt támogatnak.
Lássuk, kik alkotják az idei mezőnyt!
A galéria után ha tovább görgetsz, táblázatba szedve találod, hogy melyik csapat kit támogat idén.
| Rajtszám | Versenyző | Nemzetiség | Támogató | Csapat |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Mathilda Paatz | Német | Aston Martin | PREMA Racing |
| 2 | Payton Westcott | Amerikai | Mercedes | PREMA Racing |
| 3 | ? | – | – | PREMA Racing |
| 4 | Megan Bruce | Brit | TAG Heuer | Campos Racing |
| 5 | Alisha Palmowski | Brit | Red Bull Racing | Campos Racing |
| 6 | Rafaela Ferreira | Brazil | Racing Bulls | Campos Racing |
| 7 | Nina Gademan | Holland | Alpine | MP Motorsport |
| 8 | Alba Larsen | Dán | Ferrari | MP Motorsport |
| 9 | Esmee Kosterman | Holland | LEGO | MP Motorsport |
| 10 | Ella Lloyd | Brit | McLaren | Rodin Motorsport |
| 11 | Ella Stevens | Brit | McLaren Oxagon | Rodin Motorsport |
| 12 | Emma Felbermayr | Osztrák | Audi | Rodin Motorsport |
| 13 | Lisa Billard | Francia | Gatorade | ART Grand Prix |
| 14 | Jade Jacquet | Francia | Williams | ART Grand Prix |
| 15 | Kaylee Countryman | Amerikai | Haas | ART Grand Prix |
| 16 | Rachel Robertson | Brit | PUMA | Hitech |
| 17 | Ava Dobson | Amerikai | American Express | Hitech |
| 18 | Wei Shi (szabadkártyás) | Kínai | Juss Sports | Hitech |






