Csonka Nikolett

A McLaren ügyvezetője szerint, egy dolog kapcsán keveset beszélnek Norrisról

Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója kiemelte, egy dolog kapcsán keveset beszélnek Lando Norrisról. A brit versenyző erősen kezdte a…

2 nap ago

Verstappen bejelentette a Hungaroringen, hogy hol fog versenyezni jövőre

Max Verstappen a Magyar Nagydíj előtt elmondta, melyik csapatnál fog versenyezni jövőre. A holland világbajnok tavaly nyerte meg a negyedik…

3 hét ago

Megunta az ex-versenyző kritikáját Horner, így panaszt tett a Sky Sportsnál

Christian Horner felvette a kapcsolatot a Sky Sports csatornával, hogy bepanaszolja a korábbi versenyzőből lett szakértőt. A brit csapatvezető az…

1 hónap ago

Pérez szerint a Red Bull megbánta, hogy kirúgta őt

Sergio Pérez nemrég úgy nyilatkozott, hogy a Red Bull már megbánta, amiért 2024 végén menesztette őt. A mexikói versenyző 2021-ben…

1 hónap ago

Montezemolo: Hamilton hiába váltott, nem lesz bajnok

A Ferrari korábbi elnöke szerint, Lewis Hamilton nem lesz bajnok a vörösökkel, és ennek nem a brit lesz az oka.…

1 hónap ago

Vettel szerint, Norris követendő példa, nem pedig a gyengeség ,,szimbóluma”

Sebastian Vettel szerint Lando Norris valódi példakép, aki nem fél beszélni a problémáiról. A brit versenyző évek óta nagy hangsúlyt…

1 hónap ago

Hornernek elege lett Schumacher kritikáiból

Christian Horner felvette a kapcsolatot a Sky Sports csatornával, hogy bepanaszolja a korábbi versenyzőből lett szakértőt. A brit csapatvezető az…

1 hónap ago

Russell nevetve szúrt oda Verstappennek: Mind tudjuk, ki a főnök

George Russell már sokkal lazábban reagált a barcelonai ütközésre. A barcelonai versenyen keveredett csatába a brit versenyző és Max Verstappen.…

2 hónap ago

Fenntartható Verstappen és Norris barátsága? – Jos megmondja

Jos Verstappen elmondta, mennyire lesz tartható Max Verstappen és Lando Norris barátsága a következő években. A két versenyző nem titkoltan…

2 hónap ago

Verstappent nemigen zavarja, hogy az eltiltás kapujában áll

Max Verstappen állítja hidegen hagyja, hogy milyen közel került az egy versenyes eltiltáshoz. A legutóbbi verseny utolsó harmadában George Russellt…

2 hónap ago