Fotó: Koenigsegg
Már nem a Rimac elektromos autó, hanem egy különleges hibrid meghajtású Koenigsegg, a Regera tartja a 400 km/órára gyorsulás és onnan megállás rekordját.
2019-ben egyszer már felállították ezt a rekordot, de jött a horvát elektromos Rimac Nevera, amellyel megdöntötték őket. A napokban azonban visszaszerezték az elsőségüket, mert csak 28,81 másodperc kellett nekik a 400 km/óra eléréséhez, majd 0-ra való fékezéshez.
A látványos videójukon Christian von Koenigsegg mondja el, hogy a Regera még 2014-ben mutatkozott be, de már a következő genfi autószalonon az összes példány előre elkelt, amikor még három év volt hátra a gyártás indulásáig. Először kívülről léthagyjuk az eseményt, majd belülről is átélhetjük a száguldást, az 1521 lóerős V8-as biturbóval, amelyet elektromotorok is segítenek, valamint egy fokozatmentes váltómű.
Max Verstappen megerősítette, hogy a következő szezonban továbbra is a Red Bull pilótája lesz. A…
A Renault csoport új vezérigazgatója, Francois Provost megerősítette, hogy az Alpine továbbra is marad a…
Tim Tramnitz elmondta mit érez a felújított Hungaroringgel kapcsolatban, hogy mi a célja az utolsó…
Max Verstappen apja, Jos Verstappen valószínűleg nem mostanában fogja megkedvelni Nico Rosberget. A Belga Nagydíj…
Az FIA versenybírói hivatalos figyelmeztetésben részesítették Max Verstappen csapatát, a Red Bull Racinger, miután a…
Jövőre még biztosan lesz Holland Nagydíj Zandvoortban, ám a további jövője egy borúsabb. Jó eséllyel…