Autó

Mint amit összehánytak: Gyalázat, aminek ez a McLaren áldozata lett

Gazdag fiatalok egyik legfőbb „státusszimbólumai” a drágábbnál drágább luxusautók. Megesik, hogy a gazdagság azt is eredményezi, hogy nem értékelik, jelen esetben az autójukat. A legtöbb autórajongó valószínűleg kitér a hitéből, hogy mit műveltek az alábbi McLarennel a fiatalok, némi röhögés kíséretében.

A videón egy McLaren 720S látható, és már ott dühítő lehet a videó, hogy a luxusautó a mozgássérülteknek fenntartott helyen áll egy bolt előtt. A másik dolog, ami miatt sokan a szívükhöz kapnának, hogy pár fiatal a McLaren hátsó szárnyát használja vacsoraasztalnak.

Majd a következő pillanatban az látható, hogy valaki aktiválta a DRS-t, mire a szárny tette a dolgát, a ráhelyezett étel és ital pedig mind leborult. A társaság egyik tagja ettől dühös lett, és a kezében lévő italt is hozzávágta az autóhoz, majd többen további italokat borítottak az autóra, mely végül nagyjából úgy nézett ki, mint amit összehánytak.

A videó alapján nem világos, hogy ki kicsoda, és kinek az autójáról van szó, hogy esetleg a fiatalok egy vadidegen autóján kajáltak-e, aki így „viccelte” meg őket. De sokkal inkább tűnik úgy, hogy az autó tulajdonosa a saját haverjait „szívatta meg”, noha szerintünk nagyobb szívás az, hogy gusztustalan lett az autója.

 

@carsunitedx bejegyzése
Megtekintés a Threads alkalmazásban

 

Az autón lévő felirat alapján az egyedi 720S Alex Choi 24 éves YouTuberé.

Choi úgy tűnik, mindent megtesz a nézettségért, nyáron ugyanis vádat is emeltek ellene, mert olyan videót rendezett, amelyben tűzijátékot lőttek helikopterről egy Lamborghinire.

A videón – amelyet tavaly rögzítettek és azóta eltávolítottak – két nő látható egy helikopteren, akik többször is tűzijátékot lőnek a Lamborghinire, „ami egy videojáték-jelenet élőszereplős változatának tűnik” – áll a panaszban.

Choi-t, akinek YouTube-csatornáján több mint 900 ezer feliratkozója van, júniusban állítólag letartóztatták, robbanó- vagy gyújtószerkezet repülőgépen való elhelyezése miatt. El azonban feltehetően nem ítélték – legalábbis egyelőre – mert továbbra is posztol a közösségi oldalakra.

A panasz szerint Choi nem rendelkezett engedéllyel ahhoz, hogy helikopteren tűzijátékot használva forgasson, ráadásul a forgatás előtt még azt is hangoztatta, hogy a tűzijátékot Nevadában kell megvásárolnia, mert Kaliforniában illegális.

A Szövetségi Légügyi Hivatal a panasz szerint visszavonta a helikopterpilóta engedélyét is a mutatvány miatt.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Carlos Sainz szerint az édesanyák hősök, teljes munkaidőben, fizetés nélkül

Carlos Sainz beszélt az édesanyja, Reyes Vazquez de Castro, és úgy egyáltalán az édesanyák iránti…

27 perc ago

Százra váltott a BMW – Razgatlıoğlu újabb mérföldkövet ért el

Razgatlıoğlu az elejétől kezdve magabiztosan vezette a Superpole-futamot, ami a BMW számára a 100. dobogót…

2 óra ago

Így lett a Red Bull több, mint egy márka – Egy könyv és egy vélemény

Egyszer beszélgettem egy volt Red Bullos dolgozóval arról, hogy mennyire különböző volt számomra a két…

3 óra ago

„Sokkoló és horrorisztikus” Horner kirúgása, véli egy világbajnok

Christian Horner elbocsátása a Red Bull Racingtől meglepetésként érte az F1 közösséget, beleértve Nigel Mansellt…

4 óra ago

Tim Mayer visszavág: vita robbant ki az FIA-elnökválasztás kampányában

Feszültté vált a hangulat az FIA közelgő elnökválasztása körül, miután Tim Mayer, az FIA korábbi…

6 óra ago

Sérüléshíradó: Morbidelli kihagyja a főfutamot, Viñales lehet, hogy a Cseh Nagydíjat is

Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…

7 óra ago