Úgy tűnik, mint kb. minden gyerek, előszeretettel tanulja meg a csúnya szavakat, a káromkodást. Ez pedig olykor vicces jeleneteket szül. …
Az egykori F1-es versenyző, Ralf Schumacher nemrég egy képet posztolt Instagramra, melyből kiderült, hogy nem női partnere van, hanem egy…
A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella elmondta, hogy mind a csapaton, illetve Lando Norrison is múlik, hogy feltárják, miért küszködik a…
A BWT Alpine F1 Team a mai napon jelentette be, hogy az új csapatfőnökük Oliver Oakes lett. Oli a nyári…
Max Verstappen és Kelly Piquet 2020 óta alkotnak egy párt, nem sokkal később pedig össze is költöztek Monacóban. Tették mindezt…
Ralf Schumacher utalt rá, hogy a coming outja történetének semmi köze nem volt ahhoz, hogy bármiféle társadalmi vagy politikai nyilatkozatot…
A Williams csapatfőnöke, James Vowles nem zárta ki Logan Sargeant leváltását idén, hangsúlyozva, hogy a versenyzőnek „ki kell érdemelnie” a…
A Forma-1 tulajdonosa, a Liberty Media hatékony lépéseket tettek annak érdekében, hogy új rajongókat szerezzenek a sport számára. Így aztán…
Carlos Sainz bejelentésével papíron már csak négy üres hely maradt a Forma-1-ben 2025-re. A planetf1.com pedig sorra vette, kik lehetnek…
Még a Brit Nagydíjon a Forma-1-es paddockba látogatott a svéd Marcus Wandt, az Európai Űrügynökség űrhajósa, aki átadta az FIA…