A Forma-1-es versenyzők életéből a közönség sokszor csak a pozitív dolgokat látja. Hogy rajonganak értük világszerte, hogy gyönyörű barátnőik vannak,…
Bizonyossá vált, hogy Daniel Ricciardo keze műtétet igényel. Olyannyira, hogy ma délelőtt már túl is esett a beavatkozáson. Kapott a…
A Holland Nagydíj pole pozícióját Max Verstappen foglalta el, mellőle Lando Norris várta az indítást, míg mögöttük George Russell és…
Sergio Pérez elárulta, milyen kihívásokkal kellett szembenéznie az idei szezon során az RB19-es autó fejlesztése miatt, amivel szemmel láthatóan sokkal…
A Ferrari egykori versenyzője, Felipe Massa jogi lépéseket tesz az F1 ellen, és kártérítést követel a 2008-as Szingapúri Nagydíjon történt…
Oscar Piastri mielőbbi felépülést kívánt Daniel Ricciardónak a Holland Nagydíj edzésbalesetében elszenvedett kéztöréséből. Egyúttal köszönetet mondott amiért "inkább" kezét törte,…
Charles Leclerc csalódottan nyilatkozott a Holland Nagydíj kvalifikációját követően. Elmondása szerint ötlete sincs, hogy mit várhat az autójától. A Ferrari…
A nyári szünet során vált egyértelművé, hogy az idén a Mercedes tartalékversenyzői szerepét betöltő Mick Schumachernek új barátnője van. Előbb…
A Holland Nagydíj kvalifikációján ismét a címvédő Max Verstappen volt a leggyorsabb, újabb pole pozíciót szerezve ezzel. A holland versenyző…
2000-ben ezen a napon, augusztus 27-én a Belga Nagydíjon produkálta Mika Häkkinen azt az előzést, amely mindig bekerül a sport…