A nagy pillanatok A kezdetektől fogva az volt a Festival of Speed (FoS) egyik nagy célkitűzése, hogy olyan különleges pillanatokat…
Mostanában már ritkán látni igazán jó reklámfilmeket. Úgy általában is, és akkor is, ha Forma-1-gyel kapcsolatos reklámokról beszélünk. Pedig annak…
Az utóbbi években mindig januárban került megrendezésre a Race of Champions nevű verseny, amelyen a különféle motorsport szakágak kiválóságai mérkőznek…
Mint az ismert, a Hungaroring jelentősen átalakul, így szinte csak a Forma-1 lesz ott 2024-ben, míg az idén átadott Balaton…
A ma a hazai mozikba kerülő Ferrari film 1957-ben játszódik, és verseny tekintetében közel sem a Forma-1 áll a középpontban,…
A Fórum Hungary jóvoltából lehetőségünk volt premier előtt megnézni Michael Mann "Ferrari" filmjét az Cinema City Arénában. Stílusosan, piros viselet…
Játszadoztunk egy kicsit a minap a mesterséges intelligenciával. A DALL·E 3-nak azt az instrukciót adtuk, hogy alkossa meg Kiss Norbi…
Miután véget ért a 2023-as Forma-1-es szezon, ideje átgondolni, mi minden is történt idén. Ennek megfelelően pedig értékelni a látottakat.…
Valtteri Bottassal 2011-ben találkoztunk először, és már akkor meglepett minket a finn versenyző. Akkor még nem voltak ilyen mértékben elterjedve…
Utolsó császárunk és királyunk dédunokája, Habsburg Ferdinánd 2024-től már az Alpine gyári csapatának a tagja a hosszútávú világbajnokságon. A franciák…