Fotó: Nagy Zoltán
A kamionversenyzés sok rajongójának a dübörgő dízelek nélkülözhetetlenek, a Hahn Racing azonban már mást gondol erről, így a versenycsapatok a károsanyag-kibocsátásmentes hajtáson is gondolkodnak már.
Misanóban, a Goodyear FIA Kamion Európa-bajnokság szezonnyitóján a Jochen Hahn alakulata egy különleges prototípust mutatott be. A világoskék részletekkel díszített fehér versenykamion tisztán elektromos. És egyáltalán nem lassú. 840 kW – közel 1250 lóerő – teljesítményű a hajtás. Ezen felül egy hegyomlásnyi nyomaték áll rendelkezésre, amely az e-hajtás jellemzőinek köszönhetően már az első fordulatnál a hátsó kerekekre hat. A szükséges villamos energiát négy lítium-ion akkucsomag tárolja, kettőt sorosan, kettőt pedig párhuzamosan. Ezek a csomagok egyenként 408 kilogrammosak, és összesen 252 kWh-nyi kapacitással bírnak.
Ez legalább egy versenytávra elegendő. A számítás alapját ehhez egy-egy versenytáv szolgáltatta Misanóban és a Hungaroringen, hogy megállapítsanak egy átlagértéket. Mert a ma versenyzésénél mindennél fontosabb, hogy minden felesleges kilogrammot le kell szedni. A szabály meg ugyanaz az e-versenyzőkre is, mint a dízeles versenykamionokra: 5,5 tonna menetkész súly.
Ahhoz, hogy a versenyek között elegendő energiát pumpáljanak vissza az akkumulátorokba, a rendszer a 800 voltos technológiának köszönhetően maximum 522 kW-os töltés felvételére képes.
Aki szeretné látni az elektromos versenykamiont menet közben is, annak a Nürburgringen megrendezésre kerülő futamon lesz rá lehetősége.
Nem tudom, miért annyira kiemelkedő az angol múzeumok színvonala, de akárhová megyek abban az országban,…
Marc Márquez ismét tökéletes hétvégét tudhat maga mögött. Ezúttal a Balaton Parkban tudott két alkalommal…
Az egykori Forma-1-es versenyző, Rubens Barrichello megnyerte a NASCAR Brazil Series bajnokságot, miután győzelmet aratott…
Lassan véget ér a Forma-1-es nyári szünet, sőt nem csak a Forma-1-es. Ennek apropóján, még…
Marco Bezzecchi egészen a tizedik körig vezette a Magyar Nagydíj főfutamát, ám ekkor elérkezett a…
A Forma-1-ben mindenki már 2026-ra készül, amely az elmúlt évtized egyik legnagyobb szabályváltozásával jár. Még…