ETRC

Jarama felkészült a parádés szezonzáróra

A Goodyear FIA ETRC egyenesen a Le Mans-i fesztivál hangulatból indul a szezon utolsó fordulójára, Jaramába.  Miután a versenyzői és a csapatbajnokság már eldőlt, most minden szem a Promóterek Kupájára szegeződik, hogy kiderüljön, kié lesz az ottani elsőség.

A Le Mans-i harmadik futamon Kiss Norbert bebiztosította az ötödik Goodyear FIA kamion Európa-bajnoki címét. Antonio Albacete mellett nyújtott teljesítménye pedig biztosította a Révész és T Sport istállóknak a csapatbajnoki címet. A bajnokság második helyéért azonban továbbra is nyílt a csata, Jochen Hahn tartja előnyét Sascha Lenz és Albacete előtt. Hahn több mint 40 pontos előnnyel megy a duóval szemben, de Lenzet és Albacete-t csak pár pont választja el egymástól.

Jamie Anderson a második versenyen aratott győzelmének köszönhetően csökkentette a közte és a bajnokság negyedik helyéért küzdő Steffi Halm és André Kursim közötti pontkülönbséget. Mivel a brit első gyermeke születése miatt kihagyta a bajnokság első versenyhétvégéjét, a szezon során végig a hetedik helyen állt a duó mögött. A bajnokság végének közeledtével Halmnak nyolc pont az előnye Andersonnal szemben. Kursim viszont csak hat ponttal van lemaradva, így az utolsó négy futamra kiélezett küzdelem várható.

A Promoter’s Cup úgy tűnik, hogy José Eduardo Rodrigues számára már szinte biztos. Már csak egy kategória győzelemre van szüksége az első futamon ahhoz, hogy bebiztosítsa a bajnoki címet.

A britek csatája a harmadik helyért folytatódik, mivel John Newell és Mark Taylor a teljes szezonban szinte azonos teljesítményt nyújtottak. Négy futammal az idény vége előtt mindössze nyolc pont választja el őket egymástól. Miután mindketten dobogóra álltak Le Mans-ban, szeretnének még több serleget hozzátenni a 2023-as szezonjukhoz, és a dobogó legalsó fokára állni. Függetlenül attól, hogy ki lesz a harmadik, ez egy lenyűgöző újonc szezon volt mindkettejüknek.

Két Promoter’s Cup győzelem és egy összesített győzelem után vasárnap Le Mans-ban Luis Recuenco erős pontszámmal egészítette ki a bajnoki hajráját. Ötödik helyezett riválisa, Clemens Hecker két osztálybeli dobogós helyezéssel remek szombatot zárt. Azonban nem tudta tartani ezt a formáját a vasárnapi futamokon. Hecker hátránya Recuenco után már 16 pont. Bár a hétvégén megszerezhető 60 pont esélyt ad a javításra, úgy tűnik, Recuenco stabilan tartja a Promoter’s Cup tabellájának ötödik helyét.

A rajtrács ezen a hétvégén 15 főre bővül. José Rodrigues Snr. újabb versenyhétvégére marad a mezőnyben a Titan osztályban, Jonathan André pedig visszatér a Promoter’s Cupba az év utolsó futamaira.

Vámosi Péter

Recent Posts

Ezért hallgatott Verstappen a Mercedes pletykák közepette

Az elmúlt hónapok slágertémája volt Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása. A holland sztárt állítólag Toto…

36 perc ago

Maratoni közvetítés a történelmi MotoGP magyar nagydíjról: az ARENA4 50 fős stábbal és helyszíni stúdióval készül a hétvégére

Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…

11 óra ago

A Red Bull visszaszerezné azt a versenyzőt, akit még Horner rúgott ki

Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…

13 óra ago

Óriási megtiszteltetés érte a hazájában Piastrit

Oscar Piastriról nevezik el a tribünt az Ausztrál Nagydíjon jövő évtől, ami a McLaren pilóta…

15 óra ago

Hatalmas izgalmakat hozott a HunGarian Baja – Várpalotán és környékén

A 2025-ös HunGarian Baja két napja rendkívüli izgalmakat hozott a Várpalota melletti katonai lőtéren kialakított…

17 óra ago

Előkerült egy újabb fotó: Wolffék hajóján nem csak Verstappen volt ott!

Már korábban is sejteni lehetett, hogy Max Verstappen és Toto Wolff találkoztak az utóbbi luxushajóján…

19 óra ago