ETRC

Hivatalos: Itt a 2024-es FIA kamion Eb versenynaptár – Magyarország kimaradt!

Az, hogy Magyarország kimarad a jövő évi FIA kamion Eb versenynaptárból, annyira sajnos már nem meglepő.

A Hungaroring megújul, és gyakorlatilag a Forma-1-en és annak a betétfutamain kívül 2024-ben nem nagyon fognak fogadni semmiféle versenyszériát, így hiába tündököl a Révész Racing és Kiss Norbert, a hazai közönség kénytelen lesz külföldre menni megélni a sikerüket.

A pletykák szerint felmerült valóban alternatívaként a Balaton Park Circuit is mint magyar versenyhelyszín, ahol mehetnének a versenykamionok, meg is van erre a pálya minősítése, de úgy tűnik, nem sikerült tető alá hozni a feleknek ezt a versenyhétvégét.

Gyakorlatilag tehát megkapjuk a 2023-as versenyszezon állomásait, egy jó nagy csavarral, mert Zolder előre került júniusra. Ők kérték ezt, mert egy teljesen más, rangos kerékpárpárverseny lesz ott a megszokott időben.

Az idén bemutatkozott lengyel Poznan pedig elfoglalta a helyét, a széria oda ősszel látogat el majd. A szezon szokás szerint Olaszországban, Misanoban kezdődik.

Goodyear FIA ETRC 2024, kamion Európa-bajnokság

Időpont Ország Pálya
május 25-26. Olaszország Misano
június 8-9. Szlovákia Slovakia Ring
június 22-23. Belgium Zolder
július 13-14. Németország Nürburgring
augusztus 31-szeptember 1. Cseh Köztársaság Autodrom Most
szeptember 14-15. Lengyelország Poznan
szeptember 28-29. Franciaország Le Mans
október 5-6. Spanyolország Jarama

 

Vámosi Péter

Recent Posts

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

2 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

4 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

6 óra ago

Megosztotta a közönséget a 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj

A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj a naptár egyik legjobban várt futama volt, több szempontból is.…

8 óra ago

Talmácsi Gábor tiszteletkört tesz a MotoGP-futam előtt

Talmácsi Gábort több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel…

9 óra ago

Alonsót nem érdeklik az „új generációs” rajongók

Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…

10 óra ago