ETRC

Amikor a 13 nem szerencsétlen szám – Kiss Norbert és a Révész Racing megállíthatatlan

Németországban, a Nürburgringen vasárnap is folytatódott a 2024-es kamion Európa-bajnokság.

A Révész Racing ötszörös Európa-bajnoka, Kiss Norbert szombaton megnyerte az első futamot, a másodikban pedig harmadik lett. A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével induló magyar pilóta az időmérő edzésen ezúttal is a legjobb időt autózta, és folytatva idei fantasztikus sorozatát, az első helyről rajtolhatott.

Szombathoz hasonlóan vasárnap is az első futamon az összetettben második helyen álló Jochen Hahn indulhatott Kiss Norbert mellől. A start ezúttal nem sikerült jól, Hahn és Lenz is megelőzte a címvédőt, de még az első körben sikerült visszavenni a második helyet. Ettől kezdve egy ötszörös és egy hatszoros Európa-bajnok harcolt a győzelemért. A negyedik körben egy pillanatra már sikerült Hahn elé kerülni, de a német végül visszaverte a támadást. Folyamatosan üldözte riválisát Kiss Norbert, az utolsó körben pedig sikerült kifékeznie, így megnyerte az első futamot Hahn és Lenz előtt. A leintés után Jochen Hahn nagyon szimpatikusan meghajolt a magyar versenyző előtt, ezzel is elismerve teljesítményét. Ez volt Kiss Norbert 13. győzelme idén!

– Nagyon nehéz verseny volt. A rajt után kidobta a váltó a fokozatot üresbe, és ez elég volt, hogy megelőzzenek. A folytatásban végig Jochen Hahn mögött autóztam, próbáltam közel maradni hozzá. Azt az előzési pontot már korábban kinéztem magamnak, és az utolsó körben volt esélyem, hogy megelőzzem, nagyon későn fékeztem, és sikerült elé kerülnöm. Remek verseny volt, örülök a győzelemnek – értékelt a verseny után Kiss Norbert.

A fordított rajtrácsos második futamon a 8. helyről rajtolhatott a MOL által is támogatott pilóta, de egy kör alatt két pozíciót javított. Az ötödik körben Lenz előzése közben kicsit megcsúszott az autó, ez ugyan némi időveszteséggel járt, de sikerült a pályán maradni. Féltávnál már a negyedik helyen haladt Kiss Norbert, és mindent megpróbált, hogy felérjen a dobogóra. Az utolsó körben Lenz és a magyar versenyző egyszerre érkezett a célegyenesbe, de a német három tized másodperccel megelőzte, így Norbi ezúttal a negyedik helyen végzett. A versenyt Albacete nyerte. A kamion EB szeptember elején Csehországban folytatódik.

Sajtóhír

Recent Posts

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

1 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

3 óra ago

Megosztotta a közönséget a 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj

A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj a naptár egyik legjobban várt futama volt, több szempontból is.…

5 óra ago

Talmácsi Gábor tiszteletkört tesz a MotoGP-futam előtt

Talmácsi Gábort több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel…

6 óra ago

Alonsót nem érdeklik az „új generációs” rajongók

Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…

7 óra ago

Ezért hallgatott Verstappen a Mercedes pletykák közepette

Az elmúlt hónapok slágertémája volt Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása. A holland sztárt állítólag Toto…

9 óra ago