ETRC

Ma sem maradtunk Kiss Norbi-győzelem nélkül: Izgalmas napon van túl a Kamion Eb mezőnye

Akciódús napot teljesített ma a Kamion Eb mezőnye a Lausitzringen. Mindkét szombati futam drámát, dominanciát és néhány meglepetést hozott. Kiss Norbi az 1. futamon megmutatta klasszisát, és fölényes győzelmet aratott Jochen Hahn felett. A 2. futamon pedig a helyi hős, René Reinert a szezon során aratott első győzelmével ünnepelt, miután három év szünetet tartott a bajnokságban.

A hatszoros bajnokok csatáját hozta az 1. futam. Jochen Hahn megtartotta vezető pozícióját az első körben. Kiss Norbi azonban a sarkában volt, nem akarta hagyni, hogy a német bármilyen előnyre tegyen szert, és elkezdte tervezni az előzést. A lehetőség hamarosan el is jött: Hahn kivédekezte Kiss néhány próbálkozását, de Kiss kihasználva a szélárnyékot, a 4-es kanyarban maga mögé utasította riválisát.

Hahn a következő körben Kiss mellett maradt, tudva, hogy a legjobb esélye a viszonzásra az lesz, ha a nyomában marad. Végül azonban nem tudott fogást találni a magyar verseyzőn. Mikor a kockás zászló leintette, Kiss öt másodperces előnnyel megszerezte a győzelmet.

Steffi Halm is remekül autózott, visszatartva René Reinertet, Sascha Lenzet és José Eduardo Rodriguest. A verseny elejétől fogva nyomás alatt volt, de mindent megtett, hogy 2025-ben újabb dobogós helyezést szerezzen.

A második versenyen René Reinert a közelben található cégével, a Reinert Logistics-szel megörvendeztette helyi rajongókat egy győzelemmel, mely egyben idei első diadala is volt.

Mark Taylor vezette a mezőnyt a fordított rajtrácsos rajtnak köszönhetően, és ezt a pozíciót pedig a verseny közepéig nem is adta fel. Tökéletesen védekezett az üldöző titánokkal szemben, hogy megőrizze az összesített második helyet és a szezon harmadik Chrome-győzelmét.

Reinert az ötödik helyről indulva gyorsan megelőzte José Eduardo Rodriguest és Sascha Lenzet, hogy átvegye a második helyet Taylor mögött. Taylor keményen küzdött, hogy megtartsa az összesített vezetést, és úgy tűnt, hogy megszerezheti első abszolút győzelmét a szezonban, de Reinert tökéletesen kihasználta a szélárnyékot. A 7. körben, az 1-es kanyarba érve átvette a vezetést. Innentől kezdve Reinert könnyedén vitte végig a futamot és megszerezte első győzelmét, mióta három év szünet után visszatért a bajnokságba.

Sascha Lenz pedig egy nagyszerű előzéssel utasította maga mögé Rodrigues-t, hogy megszerezze a harmadik dobogós helyet.

Kiss Norbi ezúttal a 6. helyen zárt, miután a fordított rajtrácsnak köszönhetően a 8. pozícióból rajtolt.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

3 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

4 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

5 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

6 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

7 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

8 óra ago