ETRC

Kiss Norbert és a Révész Racing a Slovakia Ringet is meghódította!

A Slovakia Ringen folytatódott a kamion Európa-bajnokság.

A Révész Racing és Kiss Norbert listavezetőként érkezett a pályára, és a címvédő már a szombati időmérőn jelezte: bombaformában van! A legjobb köridőt autózva megszerezte az első rajthelyet, majd az első rajt után az élre állt, de egy baleset miatt piros zászlóval megállították a versenyt. A második start ismét jól sikerült, és Kiss Norbert magabiztosan nyerte a futamot.

– A második rajt jobb volt mint az első, visszavertem Jochen Hahn támadását, sikerült előnyt kiépítenem, utána pedig arra kellett figyelnem, hogy óvjam az első gumikat a futam során – mondta a leintés után a magyar pilóta.

 A fordított rajtrácsos második futam már sokkal több izgalmat tartogatott a MOL által is támogatott magyar pilóta számára. A 8. pozícióból indult, és az előtte haladó Hahn és Lenz kifékezése után a németek elé került. A csapatversenyben társ, Kiss Norbert korábbi autóját vezető Reinert következett, és egy szép manőverrel sikerült mellette is elmenni. Rodrigues előzése gyorsan ment, Halm viszont tartotta magát. Kevesebb mint két körrel a vége előtt a Révész Racing pilótája megelőzte a német hölgyet, a helyszínen szurkoló szép számú magyar szurkolótábor nagy örömére. Kiss Norbert végül a nap második versenyét is megnyerte, és összetettben tovább növelte előnyét.

– Nem voltam teljesen elégedett az autó egyensúlyával, mert kicsit alulkormányzottnak éreztem, de aztán állítottunk rajta. A második verseny nagyon izgalmas volt, mert nem tudtam egyből előre törni. Kanyarokon keresztül egymás mellett mentünk Jochen Hahnnal, és az utolsó kanyarban bevetődtem mellé. A folytatásban aztán sikerült a többieket is megelőznöm – értékelte a napot Kiss Norbert.

Vasárnap még gyorsabb volt a Révész Racing pilótája, és ezúttal is megszerezte az első rajthelyet.

– Magabiztos, egy másodperces előnnyel sikerült behúzni az időmérőt. Nem volt ez persze egyértelmű, mert eléggé esőre állt, így nehéz volt eltalálni az ideális beállítást. De sikerült, így minden jó, ha a vége jó – mondta Bakó Csaba versenymérnök.

A vasárnapi első futam esős rajttal indult, és egyre nedvesebb lett a pálya. Több helyen komoly vízátfolyások voltak, Sasha Lenz ki is csúszott, és a kavicságyban ragadt, ezért piros zászlóval megállították a versenyt. Kiss Norbert az élen haladt ekkor, és hosszú várakozás után sárga zászló alatt rajtolt újra a mezőny. A magyar pilóta végül megnyerte a hétvége harmadik futamát, a negyediket pedig törölte a versenyigazgatóság, így a hétvége 3 versenyéből 3-at nyert Kiss Norbert!

Folytatás júliusban a Nürburgringen.

Sajtóhír

Recent Posts

Horner egy bombaüzlet részeként visszatérhet az F1-be egy új pozícióban?

A korábbi Forma-1-es pilóta és Sky Sports riporter, Martin Brundle elárulta, hogy Christian Horner feltehetően…

3 óra ago

Verstappen Senna legendás idézetét használja védekezésként az FIA versenybírói előtt

Max Verstappen nevetve bevallotta, hogy Ayrton Senna ismert szavait használta védekezésként a versenybírók előtt. A…

5 óra ago

Bejelentette a névadó szponzorát 2026-ra az Audi F1, akár a zsebedben is lapulhat!

Az Audi F1 csapata bejelentette együttműködését a Revolut-tal, egy brit székhelyű pénzügyi technológiai vállalattal, amely…

7 óra ago

A HRC felállása módosult a magyarországi hétvége után

A Honda Racing Corporation erős trióval készült az idei Suzuka 8 órás versenyre, ám a…

9 óra ago

Bottas már aláírt 2026-ra, csak a bejelentésre várunk?

Valtteri Bottas lesz az új Cadillac F1 Team első leigazolt versenyzője. Erről a GPblog szerzett…

11 óra ago

Már túl a félmilliárd dolláros bevételen az F1 film

Már egy hónap is eltelt, hogy a mozikban bemutatták a Brad Pitt által fémjelzett F1…

13 óra ago