Categories: ETRC

Jochen Hahn és Kiss Norbi már 2011 óta kakaskodnak – videó

2011 óta a német Jochen Hahn hatszor lett Európa-bajnok kamionversenyzésben, ahogy a szombathelyi Kiss Norbi is.

Hahn 2011, 2012, 2013, 2016, 2018 és 2019-ben lett a végső győztes, Kiss 2014, 2015, 2021, 2022, 2023 és 2024-ben emelhette magasba a trófeát. 2017-ben a cseh Adam Lacko szakította meg az egyeduralmukat, 2020-ban pedig a koronavírus, ami miatt ki sem osztották végül a díjakat.

Az idei év is kettejük csatájáról szól, így a Slovakia Ringen megkérdeztük, hogy látja most a dolgokat a német, a hazai fő versenyhétvégéjük, a Nürburgring előtt. Az IVECO-t hajtó Jochenről lehet azért tudni, hogy egy kicsit beszél magyarul is, végre sikerült is ezt megörökítenünk, mert egyébként jól titkolja.

Vámosi Péter

Recent Posts

George Russell is pucér naptárt készítene?

George Russell az elmúlt hétvégéjén azon viccelődött, hogy ha megszorulna anyagilag, talán ő is piacra dobna egy…

9 óra ago

Miss46: Rossi márkája mostantól női divatkollekcióval bővül

Valentino Rossi, a MotoGP legendás alakja, tovább építi márkáját: a VR46 immár egy kifejezetten nőknek…

11 óra ago

Verstappen tanácsának is köszönhetően húzta be a mexikói NASCAR-futamot az új-zélandi pilóta

Hihetetlenül erős volt Shane van Gisbergen a hétvégi NASCAR-futamon, ahol többek között Max Verstappen segítségével…

13 óra ago

Mosoly és bizonytalanság: eltérő hangulat Bagnaia és Márquez oldalán a Ducati-teszten

Az Aragóniai Nagydíj után – ahol Marc Márquez győzött, Pecco Bagnaia pedig harmadik lett –…

15 óra ago

Az Aston Martin meglepő terve: Russell szerződtetése a 2026-os idényre!

A Motorsport.com egy komoly paddock-forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy az Aston Martin merész lépésre…

17 óra ago

A Sky F1-es riporternője is online gyalázkodás áldozata lett

A Sky F1-es riportere, Rachel Brookes letiltotta a kommenteket a közösségi média fiókjain, miután a…

19 óra ago