Categories: F1

Hajszálon múlt, hogy Ocon nem gázolt embert: A felelősöket raportra hívta a versenyigazgatás!

Az Azerbajdzsáni Nagydíj stewardjai magukoz hívatták az FIA Parc Ferméért felelős munkatársait, amiért a verseny utolsó körében egy csoport ember gyülekezhetett a bokszutca fő sávjában.

A helyzet veszélyességét fokozta, hogy az Esteban Ocon az utolsó körben érkezett kerékcserére, és meglepetésére a boxutca bejáratánál fotósok csoportjába botlott. Szerencsére nem történt baj, de könnyedén elüthetett volna valakit.

„Igen, ez nem olyasmi, amit látni szeretnénk” – mondta Ocon a futam után.

„Úgy értem, nem értem, miért kezdjük el előkészíteni a dobogót és a ceremóniát, miközben még mindig versenyzünk.”

„Még egy kör van hátra, még mindig vannak olyanok, akik nem álltak ki a boxba [kerékcserére], gondolom Nico [Hülkenberg, aki ugyanazon a stratégián volt, mint Ocon] sem volt akkor még a boxban.”

„300 km/h-val érkezem, nagyon későn fékezek, és látom az embereket körülöttem, ez őrület, ebből ma nagy-nagy baj lehetett volna.”

„Ez mindenképpen olyasmi, amit meg kell beszélni. Ez olyasmi, amit nem akarunk látni.”

Az FIA bírái ezt követően helyi idő szerint 17:30-ra összehívták „az FIA parc fermé területért felelős képviselőit a boxbejáratnál”, hogy találkozzanak velük a „2023-as Azerbajdzsáni Nagydíj utolsó körében a boxutcában a gyorsítósávot blokkoló személyzet miatt, miközben a boxutca nyitva maradt.”

A verseny végén a Sky Sportsnak nyilatkozva a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner, aki szemtanúja volt az incidensnek, szintén azt mondta, hogy felülvizsgálatra van szükség.

„Estebannak jogában állt az utolsó körben a boxba menni és a versenyt a boxutcában befejezni, ha úgy akarta volna” – mondta Horner. „Az FIA-nak talán egy kicsit jobban kellene őriznie a rendet a verseny vége előtt.”

UPDATE: Miután a stewardok meghallgatták az illetékeseket, megállapították, hogy általános szokás, hogy a verseny legvégén, a parc fermé előkészítésekor a sajtó képviselői, fotósok már ott tartózkodnak a boxutcában, így ebben a tekintetben semmi szokatlan nem történt. Azonban mivel most ez veszélyes helyzetet teremtett, felhívta rá a figyelmet, hogy ezen a szokáson változtatni kell.

„Az FIA képviselőivel részletesen végigvettük a vonatkozó eljárásokat és protokollt, és felszólítottuk őket, hogy haladéktalanul tegyenek lépéseket ezen eljárások és protokollok felülvizsgálatára az FIA-val (beleértve a FOM-ot, a csapatokat és az FIA-t), hogy biztosítsák, hogy ilyen helyzetet ne forduljon elő még egyszer” – áll az FIA közleményében.
Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Lawsont csőbe húzta a Red Bull, hogy kirakhassa a csapatból?

A 23 éves új-zélandi F1-es versenyző, Liam Lawson elismerte, hogy naiv volt, mikor azt gondolta,…

31 perc ago

Marko elárulta, miben más Laurent Mekies, a Red Bull új főnöke

Helmut Marko kimondta, hogy Laurent Mekies mérnöki tehetsége teszi őt olyan erős vezetővé a Red…

11 óra ago

Sainz elárulta, mi zavarja leginkább a Williamshez való átigazolásában

Carlos Sainz elmondta, mi az egyetlen dolog, ami leginkább frusztrálja a Williams Racing alakulatához való…

13 óra ago

Newey hiperautója gyorsabb, mint Max Verstappen F1-es autóval Spa-ban

A pályaautózásra Adrian Newey által tervezett Red Bull RB17 gyorsabb, mint egy F1-es autó a…

15 óra ago

Hiába a sok körön át tartó Aprilia-vezetés, Marc Márquez nyerte az 1000. MotoGP-futamot

Sokáig Marco Bezzecchi vezette a futamot, ám végül Marc Márquez húzta be a történelmi versenyt…

15 óra ago

Montoya szerint ezért nem lett Verstappen Mercedes-pilóta

Max Verstappen a nyári szünet előtt végleg eloszlatta a Mercedeshez való átigazolásról szóló találgatásokat, és…

17 óra ago