Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
A Forma-1-es paddockot elönötték a hírességek, és a tech óriások vezetői. Többek között Jeff Bezos (az Amazon.com alapítója) és Elon Musk (többek között a Spacex, a Tesla és a Twitter elnöke) is kilátogatott a Maimi Nagydíjra.
Míg Bezos a McLarennél vendégeskedett, Musk a Red Bull garázsában tűnt fel az FP3 előtt, kisfiúval a karján.
Látogatását követően Musk egy a róla és a Red Bull csapatfőnökéről, Christian Hornerről készült fotó alá azt írta Twitteren: „Szórakoztató beszélgetés volt az F1-es aero- és akkumulátor-technológiájáról”.
Majd hozzátette: „Javasoltam egy tisztán EV (elektromos jármű) vs. gáz/hybrid F1-es versenyt.”
Néhány rajongó azonban gyorsan rámutatott, hogy az F1 tisztán elektromos hajtású változata már létezik, hiszen a Formula E 2014 óta létezik.
„Ott van a Formula E, haver” – célzott rá valaki, hogy Musk ezzel a javaslatával nem találta fel a spanyol viaszt.
„Már létezik egy olyan verseny, mint az F1, elektromos autókkal” – jegyezte meg más is.
De volt, aki viccelődött: „Mindjárt feltaláljuk a Formula E versenyt”.
A Formula E-ben már már több korábbi F1-es versenyző is kipróbálta magát, ráadásul az AlphaTauri jelenlegi pilótája, Nyck de Vries 2021-ben világbajnok is lett az elektromos bajnokságban.
Fernando Alonso elárulta, hogy MRI-vizsgálaton esett át, miután hátsérülést szenvedett, ami miatt ki kellett hagynia…
Senki sem volt komolyan veszélyes Tasanapol Inthraphuvasakra, aki idei második győzelmét szerezte. Izgalmasnak ígérkező hétvégének…
A Go Eleven Ducati csapatfőnöke, Denis Sacchetti bejelentette, hogy Andrea Iannone és a csapat útjai…
Max Verstappen megerősítette, hogy a következő szezonban továbbra is a Red Bull pilótája lesz. A…
A Renault csoport új vezérigazgatója, Francois Provost megerősítette, hogy az Alpine továbbra is marad a…
Tim Tramnitz elmondta mit érez a felújított Hungaroringgel kapcsolatban, hogy mi a célja az utolsó…