Categories: F1

Az F1 elnöke szerint a versenyzőknek nem kéne önzőnek lenniük

Az F1 népszerűsége rohamosan nő, mióta az új, amerikai vezetés megreformálta a széria közösségi megjelenését és minden szezonról sorozat készül a Netflixre. A versenyzők azonban nem minden újdonságnak örülnek. Mindeközben az F1 elnöke arra kéri a mezőny tagjait, hogy ne legyenek önzőek.

Legutóbb a Miami futam előtti műsorral kapcsolatban is volt némi rosszallásuk, és az egyre több sprintfutamos hétvégére való átállással sem ért mindenki egyet.

Legutóbb a kétszeres világbajnok Max Verstappen vetette fel, hogy ha az F1 folytatja a sprintfutamok számának növelését, akkor el kell gondolkodnia, hogy hosszú távon is az F1-ben kíván-e maradni.

https://motorsportol.hu/2023/05/25/neked-tetszik-a-sprintversenyes-versenyformatum/

Domenicali azonban, aki segített a sprintversenyek bevezetésének előmozdításában, úgy véli, helytelen, hogy egyesek kritizálják az F1 olyan aspektusait, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a sport népszerűbbé váljon.

„Nem akarok olyan társadalmat, amelyben az emberek nem mondhatják el, amit akarnak” – nyilatkozta a Daily Mailnek Domenicali. „De a versenyzőknek nem szabad elfelejteniük, hogy ők egy szélesebb kép részei. Nem kell önzőnek lennünk.”

„Ők ennek a sportnak és ennek az üzletnek a részei, és ez azért növekszik, mert nagyobb léptékben gondolkodunk.”

„Néha nem könnyű kilépni a komfortzónánkból, de nem lehetünk lusták vagy önelégültek – ahogyan a szezon végén is felülvizsgálhatjuk a sprint hétvégi formátum néhány sajátosságát, miután kipróbáltuk a tervezett hat alkalommal. Nem lesz minden hétvégén sprintünk.”

„De új közönségünk van, és minden egyes eseményen értéket kell nyújtanunk, nem pedig hagynunk, hogy csak mindenki körözzön körbe-körbe, kizárólag a mérnökök és a pilóták kedvéért.”

Domenicali lesöpörte az asztalról azokat a híreket, melyek szerint Verstappen távozni akarna a sorozatból, miután a legutóbbi, miami futam előtt beszélt vele.

„Megbeszéltem a problémákat Max-szal” – mondta Domenicali. „Azt mondta, hogy szereti a sportot és azt, amit csinál.”

„Ő világbajnok, és a harmadik címéért küzd. Ő autóba született. Azt mondanám, hogy valószínűleg tovább marad, mint én. Ez nem probléma.”

Motorsport Online

Recent Posts

Newey hiperautója gyorsabb, mint Max Verstappen F1-es autóval Spa-ban

A pályaautózásra Adrian Newey által tervezett Red Bull RB17 gyorsabb, mint egy F1-es autó a…

3 perc ago

Hiába a sok körön át tartó Aprilia-vezetés, Marc Márquez nyerte az 1000. MotoGP-futamot

Sokáig Marco Bezzecchi vezette a futamot, ám végül Marc Márquez húzta be a történelmi versenyt…

55 perc ago

Montoya szerint ezért nem lett Verstappen Mercedes-pilóta

Max Verstappen a nyári szünet előtt végleg eloszlatta a Mercedeshez való átigazolásról szóló találgatásokat, és…

2 óra ago

Az egyik csapatfőnök szerint kaotikus lesz a 2026-os F1-es pilótakeringő

A Forma-1-es pilótapiac az idei év pletykákkal teli időszakát követően talán lenyugodott. A Williams csapatfőnöke,…

4 óra ago

Bagnaia elmondta, mi okozta a problémát a sprintfutamon

Francesco Bagnaia számára rémálomszerűre sikeredett az Osztrák Nagydíj sprintje: a Ducati kétszeres világbajnoka már a…

5 óra ago

Villeneuve azzal vádol egy világbajnokot, hogy sosem szerette a versenyzést

1950-es debütálása óta a  Forma-1 eddig 34 világbajnokot avatott eddig, közülük 17 versenyzőnek egynél több…

6 óra ago