Categories: F1

Sauber úr büszke rá, hogy az Audi veszi át az istállóját

Peter Sauber elárulta, büszke arra, hogy az általa a 90-es években alapított Forma-1-es csapatát most az Audi veszi át.

A visszavonult 77 éves svájci ritkán látott vendég a nagydíjakon, ezúttal kivételesen ott volt Barcelonában. Arról kérdezték, hogy a Sauber – jelenleg Alfa Romeo néven – a következő néhány szezonban átvándorol a Volkwagen által irányított  Audihoz, amíg a gyári alakulat 2026-ban el nem indul. Az Auto Bildnek, utalt gyorsan a Mercedesre, a BMW-re és most a VW-Audira:

„Ez már a harmadik német márka a Saubernél. Mindegyiknél voltam már, és erre igen büszke vagyok.”

A Sauber ugyanakkor már jóval több mint egy évtizede csak a pontokért harcol, nem pedig rendszeres dobogós helyezésekért, ezért így folytatta Peter Sauber:

„Nagyon várom már az Audit, és bízom benne, hogy együtt sikeresek lehetünk. Még mindig úgy fogalmazok, hogy „mi”, még akkor is, ha valójában már nem vagyok a fedélzeten.”

Azt azonban elismerte zárásképp, hogy nem csak az általa alapított Forma-1-es csapat rajongója:

„Max Verstappen kiváló munkát végez.

„Lenyűgözött, hogy milyen gyorsan képes volt uralni az indulatait, és most bajnoki címről bajnoki címre száguld, anélkül, hogy egyetlen hibát is vétene.”

 

Vámosi Péter

Recent Posts

Százra váltott a BMW – Razgatlıoğlu újabb mérföldkövet ért el

Razgatlıoğlu az elejétől kezdve magabiztosan vezette a Superpole-futamot, ami a BMW számára a 100. dobogót…

28 perc ago

Így lett a Red Bull több, mint egy márka – Egy könyv és egy vélemény

Egyszer beszélgettem egy volt Red Bullos dolgozóval arról, hogy mennyire különböző volt számomra a két…

2 óra ago

„Sokkoló és horrorisztikus” Horner kirúgása, véli egy világbajnok

Christian Horner elbocsátása a Red Bull Racingtől meglepetésként érte az F1 közösséget, beleértve Nigel Mansellt…

3 óra ago

Tim Mayer visszavág: vita robbant ki az FIA-elnökválasztás kampányában

Feszültté vált a hangulat az FIA közelgő elnökválasztása körül, miután Tim Mayer, az FIA korábbi…

5 óra ago

Sérüléshíradó: Morbidelli kihagyja a főfutamot, Viñales lehet, hogy a Cseh Nagydíjat is

Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…

6 óra ago

Marc Márquez taktikája frusztrálja a riválisokat

A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…

7 óra ago