Categories: F1

Marko cáfolja, hogy Pérez a kirúgás szélén áll, hiszen fontos szerepe van

Dr. Helmut Marko cáfolta azokat a pletykákat, amelyek szerint Sergio Pérezt leválthatják, még mielőtt a Red Bullal két évre meghosszabbított szerződése 2024 végén lejárna.

Egyesek szerint Max Verstappen korábbi csapattársa, Daniel Ricciardo van kipécézve a mexikói helyére. Ricciardo tavaly még a McLaren aktív versenyzője volt, idén pedig a Red Bull tartalékversenyzője. Az ausztrál azonban épp a Red Bull kötelékében kezdte meg a pályafutását.

„Ez mind badarság” – idézi Markót a grandpx.news a Sport1 nyomán. „Sergio helye soha nem volt és nem is lesz veszélyben.”

A szezon elején Pérez még jó formában volt, és arra hajtott, hogy megakadályozza Verstappent abban, hogy könnyedén megnyerje zsinórban harmadik pilóta bajnoki címét 2023-ban. Utána azonban jött Miami és Monaco, a különbség megnőtt, a kritika pedig megérkezett.

„A Miamiban és Monacóban nyújtott meglehetősen gyenge teljesítménye után csak emlékeztettem Sergiót, hogy a munkájára kell koncentrálnia” – mondta Marko.

„Nem használta ki a benne rejlő potenciált, de Max személyében olyan ellenfele van, akit nagyon nehéz legyőzni. És nem csak ő, hanem bármelyik versenyző jelenleg ugyanezzel a problémával küszködne.”

Marko azonban kitart amellett, hogy a 33 éves Perez „fontos elem” az idei célok elérése érdekében.

„Szeretnénk az első és második helyen végezni az egyéni bajnokságában, és a lehető leggyorsabban újra konstruktőri világbajnokok akarunk lenni.”

A többség azonban azon az állásponton van, hogy a Red Bull tudatosítani igyekszik Pérezben, hogy ő a második számú versenyző Verstrappen mellett.

„Magára kellene koncentrálnia, és nem kellene kétségbeesetten próbálnia legyőzni Maxot. Ott kellene lennie, amikor a dolgok nem mennek optimálisan Max számára” – mondta Marko.

„Sergio jó versenye, a sikertelen barcelonai kvalifikáció után, ismét az első lépés volt a helyes irányba.”

Ha pedig Pérez újra formába lendül, akkor a Red Bull reálisabban célozhatja meg azt, hogy a szezon összes versenyét ők nyerjék meg. Azonban lehet, hogy épp Kanadában, véget ér a sikerszéria?

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Marko elárulta, miben más Laurent Mekies, a Red Bull új főnöke

Helmut Marko kimondta, hogy Laurent Mekies mérnöki tehetsége teszi őt olyan erős vezetővé a Red…

8 óra ago

Sainz elárulta, mi zavarja leginkább a Williamshez való átigazolásában

Carlos Sainz elmondta, mi az egyetlen dolog, ami leginkább frusztrálja a Williams Racing alakulatához való…

10 óra ago

Newey hiperautója gyorsabb, mint Max Verstappen F1-es autóval Spa-ban

A pályaautózásra Adrian Newey által tervezett Red Bull RB17 gyorsabb, mint egy F1-es autó a…

12 óra ago

Hiába a sok körön át tartó Aprilia-vezetés, Marc Márquez nyerte az 1000. MotoGP-futamot

Sokáig Marco Bezzecchi vezette a futamot, ám végül Marc Márquez húzta be a történelmi versenyt…

13 óra ago

Montoya szerint ezért nem lett Verstappen Mercedes-pilóta

Max Verstappen a nyári szünet előtt végleg eloszlatta a Mercedeshez való átigazolásról szóló találgatásokat, és…

14 óra ago

Az egyik csapatfőnök szerint kaotikus lesz a 2026-os F1-es pilótakeringő

A Forma-1-es pilótapiac az idei év pletykákkal teli időszakát követően talán lenyugodott. A Williams csapatfőnöke,…

16 óra ago