Categories: F1

Mi is pontosan a „bajnokok fala” a Kanadai Nagydíjon?

A Kanadai Nagydíj 14-es kanyarjának fala meglehetősen híres lett az évek során. A „bajnokok fala” elnevezést kapta, és nem azért, mert a bajnokok kedvence lenne.

Ez egy olyan kanyar, ahol a versenyzők nagy sebességgel tényleg centikre megközelítik a falat. Vagy még jobban. És ez a még jobban gyakran „falazást”, autótörést jelent. A jobb köridőkért azonban olykor indokolt kockáztatni.

A McLaren részletezte, mi okozhat ott gondot: „Valójában az azt megelőző kanyar – a 13-as jobbos kanyar, amely a jobb-balos sikánt nyitja – határozza meg általában, hogy a versenyző nekimegy-e a falnak vagy sem.”

„Ha túl erősen találod el a 13-as csúcspont rázókövét, az autó a levegőbe emelkedik, majd földet ér. Küzdesz az első kanyarban tapadásáért (nem sok van belőle, amikor az autó 30 centire van a levegőben). És mindig alulkormányzottan, orral előre a falnak csapódik. Az ilyen balesetek olyan súlyosak lehetnek, hogy az autó egészen mélyen a falba temetődik, mert nincs hely a felesleges lendület levezetésére.”

„Ha viszont a kanyar első részét jól elkapod, majd a 14-es kanyar csúcsánál kerülsz bajba, akkor túl könnyen elveszítheted az uralmat a hátsó rész felett, ami azt eredményezi, hogy kitör az autó fara, és a hátsó gumikkal a falnak csapódsz.”

„Ha teljesen elrontod, akár az is előfordulhat, hogy a rázóköveken pördülsz meg, és háttal érkezel a kanyarba.”

De miért is lett a neve „bajnokok fala”?

Mert az évek során több világbajnoknak is (és persze nem világbajnokoknak is) beletört a bicskája a kanyarkombinációba, és végezték a falban.

1988-ban Derek Warwick csúszott látványosan a falba, 1997-ben Jacques Villeneuve és Alex Wurz végezet lett. 1999-ben pedig Damon Hill, Michael Schumacher és Jacques Villeneuve lett az áldozat, ez utóbbi évben kapta meg a fal a becenevét. Ugyanabban az évben Ricardo Zonta is „megkóstolta” a bajnokok falát. 2021-ben Rubens Barrichello, Nick Heidfel, 2005-ben Jenson Button, 2006-ban Juan Pablo Montoya, 2010-ben Kamui Kobayashi, 2011-ben Sebastian Vettel, 2012-ben Bruno Senna és Pastor Maldonado, 2016-ban Carlos Sainz, legutóbb pedig Kevin Magnussen lett az áldozat, 2019-ben.

Vajon idén bővül majd ez a kör, vagy ezúttal mindenki megússza?

Motorsport Online

Recent Posts

Marc Márquez taktikája frusztrálja a riválisokat

A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…

57 perc ago

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

11 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

12 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

13 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

14 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

15 óra ago