Categories: F1

Verstappené lett az első rajtkocka Montréalban, majd jött a büntetéscunami

A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíj időmérő edzését szombaton, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.

A 25 éves holland pilótának ez az idei ötödik és pályafutása 25. pole pozíciója. A zuhogó esőben záruló időmérőn meglepetésre Nico Hülkenberg, a Haas német versenyzője szerezte meg a második rajtkockát, míg a harmadik pozícióból majd a kétszeres vb-győztes Fernando Alonso, az Aston Martin spanyol pilótája startolhat.

A változékony időjárási körülmények között lebonyolított időmérő második szakaszában a másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Péreznek, valamint a Ferrari monacói versenyzőjének, Charles Leclerc-nek sem sikerült továbbjutnia az első tíz közé. Az utolsó részben Oscar Piastri (McLaren) kisebb balesete miatt néhány perc erejéig piros zászlóval félbeszakították a kvalifikációt, Hülkenbergnek másodpercekkel ezt megelőzően sikerült megfutnia a második köridőt.

A 70 körös Kanadai Nagydíj vasárnap magyar idő szerint 20 órakor kezdődik.

Az időmérő edzés leintését követően azonban a versenybíráknak akadt sok dolguk, illetve gondjuk a pilótákkal, a feltartások miatt. A nap meglepetésembere, Nico Hülkenberg mellett a ferraris Carlos Sainz, a hazai pálya előnyét élvező Lance Stroll, valamint Yuki Tsunoda is három helyes rajtbüntetést kaptak.

Továbbá a Williams csapatát is 5-5000 euróra büntették, mert a kvalifikáció kezdete előtt nem adtak vissza gumiszetteket, amelyeket pedig kellett volna, Logan Sargeant és Alex Albon esetében is.

Ki, kit tartott fel? Tsunoda Hülkenberget, Sainz Gaslyt, Stroll pedig Esteban Ocont akadályozta a bírák szerint az időmérő edzésen, és ezért kerültek hátrébb a rajtrácson az elért eredményeikhez képest.

Nico Hülkenberg azért vétett, mert a piros zászló alatt, nem tartotta magát az egységes elektronikai rendszer által szabott minimum időhöz. Ráadásul nem volt egyértelmű számára az sem, amilyen jelzéseket kapott. Ő úgy gondolta, hogy egy szakaszon jóval lassabban halad, ehhez képest 1.5 másodperccel jobb volt a deltaideje a mért szektorban. A telemetriai adatok elemzése után azonban úgy látták, hogy hasonló sebességgel közlekedett, mint Esteban Ocon, így az egyébként hasonló vétségért járó 10 rajthelyes büntetés helyett kapott ő is csak egy három helyes hátrasorolást.

A Kanadain Nagydíj rajtrácsa a büntetések után:

1. Max Verstappen
2. Fernando Alonso
3. Lewis Hamilton
4. George Russell
5. Nico Hulkenberg (3 helyes büntetés)
6. Esteban Ocon
7. Lando Norris
8. Oscar Piastri
9. Alex Albon
10. Charles Leclerc
11. Carlos Sainz (3 helyes büntetés)
12. Sergio Perez
13. Kevin Magnussen
14. Valtteri Bottas
15. Pierre Gasly
16. Lance Stroll (3 helyes büntetés)
17. Nyck de Vries
18. Logan Sargeant
19. Yuki Tsunoda (3 helyes büntetés)
20. Guanyu Zhou

 

Vámosi Péter

Recent Posts

A GoElevennek nem kell már Iannone – van tovább?

A Go Eleven Ducati csapatfőnöke, Denis Sacchetti bejelentette, hogy Andrea Iannone és a csapat útjai…

35 perc ago

Valójában ezért marad Max Verstappen jövőre is a Red Bullnál

Max Verstappen megerősítette, hogy a következő szezonban továbbra is a Red Bull pilótája lesz. A…

2 óra ago

A Renault új vezérigazgatója elárulta, hogy látja az Alpine F1 csapat jövőjét

A Renault csoport új vezérigazgatója, Francois Provost megerősítette, hogy az Alpine továbbra is marad a…

3 óra ago

Imádja a Hungaroringet, miközben a Forma-1-et tűzte ki célul a Red Bull német juniorja

Tim Tramnitz elmondta mit érez a felújított Hungaroringgel kapcsolatban, hogy mi a célja az utolsó…

4 óra ago

Rosberg örül, hogy felbosszantotta Verstappent

Max Verstappen apja, Jos Verstappen valószínűleg nem mostanában fogja megkedvelni Nico Rosberget. A Belga Nagydíj…

5 óra ago

Megkapta az ítéletet a Red Bull Verstappen törölközője miatt

Az FIA versenybírói hivatalos figyelmeztetésben részesítették Max Verstappen csapatát, a Red Bull Racinger, miután a…

14 óra ago