Fotó: Dan Mullan/Getty Images / Red Bull Content Pool
A Vámpírnaplók színésznője, Claire Holt nemrég Max Verstappent kritizálta. Elmondta azt is, hogy szeretné, ha csapattársa, Sergio Pérez legyőzné a hollandot idén.
Verstappen idén zsinórban harmadik világbajnoki címe felé menetel, és ha az erőviszonyok nem változnak, az idei győzelme lesz a legsimább.
Az eddigi 8 verseny mindegyikét a Red Bull nyerte. Ebből kettőt Pérez, hatot Verstappen. A mexikói versenyző azonban az utóbbi versenyeken sokat hibázott, ezért egyre több kritikát kap.
A 35 éves ausztrál színésznő azonban a toronymagasan vezető Vertsappen ellen beszélt közösségi oldalán.
Claire Holtot, aki tavaly a Williamsnél vendégeskedett Miamiban, Instagram sztoriban egy kérdezz-felelekben arról kérdezték, hogy nézi-e még a Forma-1-et. Erre így felelt:
„Imádom (az F1-et), de unom, hogy állandóan Max nyer. Emellett azt gondolom, hogy ő (Verstappen) egy nyűgös baba, és szeretném, ha Checo szétrúgná a seggét.”
Sergio Pérez jelenleg második a pontversenyben, de ha teljesíteni szeretné Holt kívánságát – amit nyilván ő maga is szeretne -, akkor össze kell kapnia magát, különben hamarosan még Fernando Alonso is megelőzi.
Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…
A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…
A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…
A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj a naptár egyik legjobban várt futama volt, több szempontból is.…
Talmácsi Gábort több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel…
Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…