Fotó: Ryan Pierse/Getty Images/Red Bull Content Pool
Esteban Ocon szerint Max Verstappennel harcolna a Forma-1-es világbajnoki címért, amennyiben mindketten azonos felszerelést kapnák.
A két pilóta először a 2014-es FIA Formula 3-as bajnokságban csatázott egymással, Ocon pedig megszerezte a sorozat bajnoki címét, Verstappen pedig végül a harmadik helyen végzett a tabellán. Az F1-ben azonban toronymagasan a holland az, aki nagyobb sikereket ért el, eddig 41 nagydíjgyőzelmet és két világbajnoki címet szerzett. Ezzel szemben Ocon mindössze egyetlen nagydíjgyőzelmet tudhat magáénak, a 2021-es Magyar Nagydíjon aratott meglepő, de megérdemelt győzelmet, de a franciának sosem volt olyan autója, amellyel rendszeresen az élmezőnyben harcolhatott volna a királykategóriában. Mivel Verstappen jelenlegi Red Bull-os csapattársa, Sergio Perez úgy tűnik, nem tudott hosszabb ideig a hollanddal versenyben maradni, Ocon utalt rá, hogy képes lenne összecsapni Verstappennel. Ocon a DAZN-nek, ábrándozott:
„Elképzelem magam, ahogyan Verstappennel küzdök a világbajnoki címért, ha ugyanolyan autónk lenne. Max elképesztő munkát végez, dominál a Red Bull-lal, de nem érdekel, ki a pilóta, akit le kell győzzek. Én a világbajnoki címért akarok harcolni. Mindig is magamban hittem. Hosszú út áll előttem, de az a célom, hogy bajnok legyek.”
Mióta 2016-ban debütált a száguldó cirkuszban, Ocon agresszív versenyzőként szerzett magának hírnevet, és többször is koccant egykori Force India-csapattársával, Perezzel, ami arra késztette a csapatot, hogy utasítást adjon ki, hogy ne támadják egymást a pozícióért. Ocon a 2018-as Brazil Nagydíjon látványosan összeakaszkodott Verstappennel is, amikor megpróbálta visszavenni a körét, ami a verseny után fizikai atrocitáshoz vezetett a két pilóta között, és a francia elismerte, hogy ismert az határozott vezetési stílusáról:
„Az igazság az, hogy nem akarom, hogy az emberek azt higgyék, hogy kemény srác vagyok, mert egy kedves fickó vagyok a pályán kívül. Ugyanakkor az én vezetési stílusom kemény. Feltehetően ez igaz, de én elégedett vagyok vele.”
Feszültté vált a hangulat az FIA közelgő elnökválasztása körül, miután Tim Mayer, az FIA korábbi…
Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…
A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…
Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…
Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…
A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…