Fotó: David Ramos/Getty Images / Red Bull Content Pool
Dr. Helmut Marko szerint Max Verstappen legközelebb a Red Bull otthonában, az Osztrák Nagydíjon kötheti fel a bőrgatyáját.
A regnáló világbajnok Verstappen uralja a mezőnyt idén, legalábbis eddig. A német Auto Motor und Sport szerint pedig az Aston Martin által készített szélcsatorna- és szimulátoradatok azt mutatják, hogy a következő fejlesztések sora közel viheti Red Bullhoz a csapatot.
„Csak Ausztriában és Silverstone-ban tudjuk majd optimalizálni a csomagot” – mondta az astonos Alonso, aki nagyon szeretnék futamot nyerni.
„A fejlesztések működnek, és nem fogunk leállni” – mondta az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack.
„Jó helyen állunk, de nem fogunk megelégedni ennyivel”.
Marko eközben elmondta, hogy bár Alonso és Hamilton közelebb került a dobogó legfelső fokához Kanadában, valójában a Ferrarik voltak a legerősebbek versenytempó tekintetében.
„Meglátjuk” – mondta Marko szerdán az Osterreich című lapnak.
„Montrealban a Ferrarinak volt a leggyorsabb autója. A Red Bull Ring pedig fekszik nekik.”
„Ha (Charles) Leclerc az 1. vagy a 2. sorból indul, az nem lesz sétagalopp Max számára.”
Verstappen nem aggódik, legalábbis nyilvánosan nem.
„Az autó a kezdetektől fogva gyors és jó volt vele dolgozni. Nincsenek rejtélyes dolgai, szóval ez minden hétvégén sokat segít” – mondta a holland.
„Jelenleg nem aggódunk, de a többi csapat javul a sok frissítéssel. Még mindig előrébb vagyunk, de tovább kell dolgoznunk.”
„De azt hiszem, ezt nem kell mondanom. Jönnek a dolgok (frissítések)” – idézi Verstappent az El Mundo Deportivo című spanyol lap.
„Kanada bonyolult volt a hőmérséklet miatt. Nem tudtuk működésre bírni a gumikat. De a 9 másodperces győzelem azt mutatja, hogy még mindig jó autónk van.”
Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…
A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…
Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…
Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…
A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…
Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…