Fotó: Alpine
Az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer megerősítette, hogy az Osztrák Nagydíjon kockázatot vállalnak a frissítőcsomagjukkal.
Az Forma-1 jövő hétvégén a Red Bull Ringen tér vissza Európába, az istállók pedig az első futamok befejeztével már teljes mértékben a fejlesztéseik bűvöletében vannak.Az alakulat meredeken felfelé ível a Laurent Rossi vezérigazgató által nyilvánosan megfogalmazott komoly kritikák óta – aki „amatőrnek” nevezte a csapatát a lassú szezonkezdetük után. Esteban Ocon ezt követően a Monacói Nagydíjon a harmadik helyezésével dobogóra állt.
A 2023-as év eddigi nyolc futama után az Alpine az ötödik helyen áll a konstruktőrök között szilárdan a legjobbak között a Red Bull, a Mercedes, az Aston Martin és a Ferrari mögött, de Szafnauer nagyon szeretné, ha a csapat tovább haladna a felfelé vezető úton. A médiának, többek között a RacingNews365-nek is ennyit mondott:
„Van már egy terv, és a következő futamon Ausztriában jön még valami, egy új első szárny. Az a stratégiánk, hogy folyamatosan fejlesztésekkel álljunk elő, amikor találunk valamit, és nem várunk egy nagy csomagra. Szóval ezt tesszük, és aztán még további frissítéseket láthatnak majd pár további futamon.”
Az Osztrák Nagydíjon Azerbajdzsán után a szezon második sprintversenye jön, ami csökkenti a csapatok rendelkezésére álló edzésidejét, az első szabadedzés után pedig parc ferme körülmények lépnek életbe. Ez az elmúlt két évben visszatartotta a versengőket a fejlesztések beépítésétől, de Szafnauer ragaszkodott hozzá:
„Bevállaljuk ezt a kockázatot!”
Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…
Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…
A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…
Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…
Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…
Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…