Categories: F1

Leclerc lehet az opció Lance Stroll helyére?

Fernando Alonso fantasztikusan teljesít az Aston Martin színeiben az idei szezonban, míg a csapat tulajdonosának fia, Lance Stroll küszködik. Bár a csapat és Alonso is erősen kiáll a kanadai mellett azért sokan figyelmeztették is már, hogy ideje összeszednie magát. A pletykák szerint ugyanis a ferraris Charles Leclerc az ő helyére pályázik.

„Eddig csak a Mercedes és a Red Bull merült fel lehetséges opcióként” – mondta Ralf Schumacher a német Sky-nak Leclerc kapcsán. „A Mercedes jelenleg nem egészen aktuális, és biztosra vehető, hogy Hamilton ott folytatja.”

„De úgy gondolom, hogy erős jelölt az Aston Martin is, hiszen nekik is körül kell nézniük. Fernando Alonsonak még van egy éve ez után. Ki tudja, ha [Lawrence Stroll] fia nem teljesíti a szezonra kitűzött célokat, lehet, hogy egy másik, erős pilótát kell igazolniuk a jövőre nézve, Fernando Alonso mellé építkezve.”

„Ennek megfelelően ez egy logikus lehetőség lenne Charles Leclerc számára, a Honda partnerséget is figyelembe véve végül.”

Schumacher megjegyzései azt követően hangzottak el, hogy a Formula E versenyzője, Oliver Askew hasonlóan értékelte Stroll idei szezonbeli eddigi teljesítményét.

„Nem tudok nem arra gondolni, hogy Lance Stroll segítségével mennyivel előrébb lenne a konstruktőröknél [az Aston Martin] a Mercedesnél” – mondta a BBC Chequered Flag podcastjének. „Igen, szerzett pontokat [Kanadában, de] csak párat.”

„Remélhetőleg meg akarja majd tanulni, hogy Fernando hogyan éri el a sikereket, és képes lesz még inkább felvenni vele a versenyt. Vagy akár csak megközelíteni, mivel csak ennyit kell tennie, hogy segítse azt a csapatot.”

Az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack azonban megvédte Strollt a Kanadai Nagydíjon elért kilencedik helyezését követően.

„Szerintem nagyon jól teljesített.”

„[A kvalifikáción] a tapadással küzdött, és ha így küzdesz, és nincs meg az önbizalmad, akkor nagyon nehéz. A versenyen szerintem nagyon jól ment. Kivettük a forgalomból, és amikor kikerült a onnan, a kemény gumikon is az élen állók köridejét hozta.”

„Ha benne vagy ebben a DRS-vonatban, akkor nagyon nehéz. A 16. helyről a kilencedikre jönni nagyszerű teljesítmény. Papíron csak kilencediknek tűnik, és amikor a csapattársad a második helyen végez, azt gondolod, hogy ez nem egy jó teljesítmény. De ha megnézed, honnan indultál, szerintem nagyon is jó volt.”

„Szerintem innen és az elkövetkező versenyekből is a pozitívumokat fogja meríteni. Tudjuk, hogy nagyon erős a nagysebességű pályákon, és van még néhány ilyen pálya, szóval bízom benne, hogy mindkét versenyzővel pontot tudunk szerezni.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Marko elárulta, miben más Laurent Mekies, a Red Bull új főnöke

Helmut Marko kimondta, hogy Laurent Mekies mérnöki tehetsége teszi őt olyan erős vezetővé a Red…

7 óra ago

Sainz elárulta, mi zavarja leginkább a Williamshez való átigazolásában

Carlos Sainz elmondta, mi az egyetlen dolog, ami leginkább frusztrálja a Williams Racing alakulatához való…

9 óra ago

Newey hiperautója gyorsabb, mint Max Verstappen F1-es autóval Spa-ban

A pályaautózásra Adrian Newey által tervezett Red Bull RB17 gyorsabb, mint egy F1-es autó a…

11 óra ago

Hiába a sok körön át tartó Aprilia-vezetés, Marc Márquez nyerte az 1000. MotoGP-futamot

Sokáig Marco Bezzecchi vezette a futamot, ám végül Marc Márquez húzta be a történelmi versenyt…

12 óra ago

Montoya szerint ezért nem lett Verstappen Mercedes-pilóta

Max Verstappen a nyári szünet előtt végleg eloszlatta a Mercedeshez való átigazolásról szóló találgatásokat, és…

13 óra ago

Az egyik csapatfőnök szerint kaotikus lesz a 2026-os F1-es pilótakeringő

A Forma-1-es pilótapiac az idei év pletykákkal teli időszakát követően talán lenyugodott. A Williams csapatfőnöke,…

15 óra ago