Categories: F1

Házhoz ment a Mercedes, hogy teljesítse egy halálos beteg kisfiú vágyát

Egy halálos beteg hároméves kisfiút egy Forma-1-es autóval, egy tűzoltóautóval és élete első repülőgépes utazásával leptek meg.

Miután 2021-ben rákot diagnosztizáltak nála, a swanseai Morgan Ridlert most palliatív ellátásra helyezték át.

Csütörtökön azonban Morgan beülhetett egy Forma-1-es autóba a Mercedes jóvoltából, és életében először repülhetett is, majd egy tűzoltóautóval kísérték le a kifutópályán, amelyhez több szuperautó is csatlakozott.

Morgan szeretett volna részt venni a júliusi Brit Nagydíjon Silverstone-ban. Mivel azonban nem tud elmenni, a Mercedes házhoz vitt neki egy Forma-1-es autót.

A Morgan édesanyja, Natalie által vezetett Morgan’s Army nevű jótékonysági szervezet a Facebookon mondott köszönetet a csapatnak.

„Jelenleg sok fájdalma és kellemetlensége van, de az örömteli csillogás még mindig ott volt a szemében” – írta, az egyik posztban, majd egy másikban így fogalmazott: „Mit is mondhatnánk? Nagyon köszönjük, hogy eljöttetek, hogy támogassatok minket és a fiunkat. Rengeteg érdekes beszélgetés volt, és csodálatos volt látni, hogy a közösség is összejött és élvezte. A vödrök körbejártak, és 908,78 fontot kaptunk (végül 1000 lett – a szerk.) a jótékonysági szervezetünk számára. Mindannyian hihetetlenek vagytok, nincsenek rá szavaim.”

Több sportautó is érkezett miután felhívást tettek közzé a helyi közösségnek, hogy gyűjtsenek össze minél több autót.

Morgant 2021-ben, kétéves korában diagnosztizálták egy ritka ráktípussal

Nyolc kör kemoterápia után Morgan jobban lett. A rák azonban visszatért, és júniusban az orvosok közölték a szüleivel, hogy készüljenek fel a legrosszabbra.

„Hihetetlen lehetőségünk volt arra, hogy teljesítsük a hároméves Morgan szívből jövő kívánságát” – mondta Dianne Evans, a Dreams & Wishes alapítvány önkéntese.

„Keserédes pillanat volt a tudat, hogy Morgan palliatív ellátásban részesül, de eltökéltük, hogy emlékezetessé tesszük ezt a napot.”

„Amikor Vicki, a kórház egyik ápolónője múlt pénteken megkeresett minket, tudtuk, hogy az idő sürget minket.”

„Osztozott Morgan azon vágyában, hogy megtapasztalja a szuperautók izgalmát és a repülőgépen való szárnyalás örömét.”

„Összegyűjtöttük a szuperautósok támogatását a közösségi médiában, bevontuk a repülőteret és a rendőrséget, és fáradhatatlanul dolgoztunk azon, hogy Morgan kívánsága valóra váljon” – mondta.

„Morgan, egy figyelemre méltóan bátor fiatal fiú, mindannyiunk szívét megérintette”.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

„Sokkoló és horrorisztikus” Horner kirúgása, véli egy világbajnok

Christian Horner elbocsátása a Red Bull Racingtől meglepetésként érte az F1 közösséget, beleértve Nigel Mansellt…

26 perc ago

Tim Mayer visszavág: vita robbant ki az FIA-elnökválasztás kampányában

Feszültté vált a hangulat az FIA közelgő elnökválasztása körül, miután Tim Mayer, az FIA korábbi…

3 óra ago

Sérüléshíradó: Morbidelli kihagyja a főfutamot, Viñales lehet, hogy a Cseh Nagydíjat is

Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…

4 óra ago

Marc Márquez taktikája frusztrálja a riválisokat

A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…

5 óra ago

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

15 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

15 óra ago