Categories: F1

Erre nem számítottunk: Új néven vág neki 2024-nek az AlphaTauri!

A Red Bull motorsport-tanácsadója, Helmut Marko elárulta, hogy az F1 2024-es szezonra átnevezik az AlphaTaurit, hogy „kövessék a Red Bull Racinget, amennyire a szabályok lehetővé teszik”.

A csapat eladásáról szóló pletykákat már korábban cáfolták, és nemrégiben kiderült, hogy a csapat bizonyos részlegeit Olaszországból Angliába helyezik át, ahol a Red Bull is székel, és a szabályok betartása mellett minél több alkatrészt akarnak majd a Red Bulltól beszerezni. Most azonban Marko azt is elárulta, hogy a csapatot át is fogják nevezni – ismét.

Mivel a régóta regnáló csapatfőnök, Franz Tost az év végén visszavonul, és új vezetőség érkezik, és úgy érzik, eljött az ideje a változásnak.

„Az AlphaTaurinak 2024-ben két új vezetője lesz, Laurent Mekies és Peter Bayer. Lesznek új szponzorok is és új név” – erősítette meg Marko a Kleine Zeitungnak.

„Az irányvonal egyértelmű: követjük a Red Bull Racinget, amennyire a szabályok engedik. A saját tervezés rossz út.”

Amikor közvetlenül arról kérdezték, hogy a pilóták, Yuki Tsunoda és Nyck de Vries jelenleg részét képezik-e a következő szezonra vonatkozó terveiknek, nem felelt egyértelműen.

„Alapvetően Yuki nagyon jó szezont fut, szerencsétlen eredményekkel és büntetésekkel, de a teljesítménye megfelelő” – mondta.

„Nyck de Vries-szel azonban nem vagyunk elégedettek, ezt is megvizsgáljuk.”

A Red Bull fiókcsapata 2006-ban debütált az F1-ben, Toro Rosso néven, miután megvásárolták a Minardit. A 2020-as szezontól új néven, AlphaTauriként szerepelnek a Forma-1-ben. Ennek a névváltásnak főként a Red Bull azonos nevű (AlphaTauri) ruházati márkájának népszerűsítése volt.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Mégsem az Aston Martinhoz vagy a Mercedeshez megy Verstappen?

Max Verstappen csapatváltásáról szóló hírek két csapatot érintenek, de Ralf Schumacher szerint akad még egy…

2 óra ago

Különleges, egyedi mezzel tiszteleg Ayrton Senna előtt a portugál labdarúgó-válogatott

Egy portugál labdarúgócsapat egy különleges, egyedi mezzel tiszteleg a Forma-1-es legenda, Ayrton Senna előtt az…

4 óra ago

Szerződéshosszabbítás elé került Russell, aki jóval komolyabb feltételeket kaphat

George Russell közelebb került szerződéshosszabbításhoz, miután erősen kezdte az évet. A Mercedes pilótája az idei…

6 óra ago

Alonso szerint az Aston Martin haldoklik

Fernando Alonso elmagyarázta, hogy mi a fő probléma az idei Aston Martinnal, miután a második…

8 óra ago

A csillagokig rúgó ajánlatot kaphatott Pedro Acosta, nem is akárhonnan

A Honda Racing állítólag megpróbálja leszerződtetni Pedro Acostát. Az ajánlat egy hároméves szerződés, amelynek összértéke…

10 óra ago

Leclerc a Ferrari eddigi teljesítményéről: „Nem vagyunk elég gyorsak”

Charles Leclerc a negyedik helyen végzett a Bahreini Nagydíjon, de szerinte a Ferrari tempója, még…

12 óra ago