Categories: F1

Norris elárulta, hogy kirabolták Spanyolországban, miközben nyaralt

Lando Norris elárulta, hogy egy marbellai villában történt rablás során számos drága tárgyát lopták el.

A brit Forma-1-es sztár már másodszor került a tolvajok célkeresztjébe, miután a Wembleyben rendezett Euro 2020 döntő után két férfi szólította le, majd ellopták a Richard Mille óráját. A 23 éves McLaren-pilóta Norris három napig Spanyolország déli részén nyaralt, amikor az újabb eset történt. A hétvégi Osztrák Nagydíj előtt a PA hírügynökségnek nyilatkozva Norris ennyit árult el:

„Vacsorázni voltunk, miközben kirabolták a lakásunkat. Sok mindent elloptak. Voltak drágák és kevésbé drága holmik is. Ez még mindig folyamatban lévő nyomozás, tehát nem mondhatok túl sokat.”

Norris a hírek szerint egy baráti társasággal nyaralt, köztük az influencer Jennie Dimovával. Dimova egy videót tett közzé a TikTok-ján, amelyben az alábbiakat írta:

„Ha kíváncsiak vagytok, miért nézek ki így, az azért van, mert kirabolták a villánkat, és mindent, amim itt volt – a ruháimat, a cipőimet, a táskáimat, az ékszereimet – mindent elvittek, és szó szerint semmim sem maradt. Két órán át sírtam, de mit is tehettem volna?”

A népszerű Norris csak a 11. helyen áll az idei szezonban a pilóták értékelésében, miután az első nyolc fordulóból mindössze háromban szerzett pontot az alulteljesítő McLarennel.

A brit csapat a hétvégi spielbergi versenyre egy frissítő csomaggal érkezett, és abban a reménykednek, hogy sikerül megfordítani a csalódást keltő idényüket.

Vámosi Péter

Recent Posts

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

5 perc ago

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

2 óra ago

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

12 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

13 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

14 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

16 óra ago