Fotó: Mark Thompson / Getty Images / Red Bull Content Pool
A red bullos Max Verstappen nyerte a szezon második sprintversenyét, a Red Bull Ringen. A második helyen csapattársa, Sergio Pérez végzett, aki a verseny elején még harcban volt a hollanddal, később azonban leszakadt róla.
Kettőjük közé a Sprint első felében Nico Hülkenberg ékelődött be a második helyre, azonban ahogy száradt a vizes pálya és elhasználódni kezdtek az intermediate gumik, sorra vesztette a pozíciókat. A Haas végül a kerékcsere mellett döntött, ami jó döntésnek bizonyult, mivel így a német még pontszerző helyre tudott visszakapaszkodni és a 6. helyen zárt, ami 3 pontot ér. Ha 1-2 körrel előbb vállalták volna be a slick gumikat, talán még az előtte végző két Aston Martint is megelőzhette volna.
A harmadik helyen Carlos Sainz végzett, őt pedig az Astonok követtek. Fernando Alonso látványosan próbált segíteni a sokat kritizált Lance Stroll önbizalmának növelésében, és szinte kínosan kerülte az előzési szituációt, hogy mindenképp előtte végezzen kanadai csapattársa.
Érdemes megemlíteni azt is, hogy Esteban Ocon és George Russell között szinte célfotó döntött. Mindössze 9 ezred különbséggel értek célba.
Mivel a teljes mezőny intermediate gumikon rajtolt, és száradt a pálya, lényeges volt, hogy ki vállalt be egy nem kötelező kerékcserét a slick gumikért. Így táblázatunkban most azt is feltüntettük, ki milyen gumin ért célba.
# | Versenyző | Csapat | Diff. | Gumi a célbaérkezéskor |
1 | Max Verstappen | Red Bull | intermediate | |
2 | Sergio Perez | Red Bull | 21.048 | intermediate |
3 | Carlos Sainz | Ferrari | 23.088 | intermediate |
4 | Lance Stroll | Aston Martin | 29.703 | intermediate |
5 | Fernando Alonso | Aston Martin | 30.109 | intermediate |
6 | Nico Hulkenberg | Haas | 31.297 | közepes slick |
7 | Esteban Ocon | Alpine | 36.602 | intermediate |
8 | George Russell | Mercedes | 36.611 | lágy slick |
9 | Lando Norris | McLaren | 38.608 | intermediate |
10 | Lewis Hamilton | Mercedes | 46.375 | lágy slick |
11 | Oscar Piastri | McLaren | 49.807 | lágy slick |
12 | Charles Leclerc | Ferrari | 50.789 | közepes slick |
13 | Alex Albon | Williams | 52.848 | közepes slick |
14 | Kevin Magnussen | Haas | 56.593 | közepes slick |
15 | Pierre Gasly | Alpine | 57.652 | intermediate |
16 | Yuki Tsunoda | AlphaTauri | 1:04.822 | lágy slick |
17 | Nyck de Vries | AlphaTauri | 1:05.617 | lágy slick |
18 | Logan Sargeant | Williams | 1:06.059 | közepes slick |
19 | Zhou Guanyu | Alfa Romeo | 1:10.825 | lágy slick |
20 | Valtteri Bottas | Alfa Romeo | 1:16.435 | intermediate |
Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…
A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…
A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…
A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj a naptár egyik legjobban várt futama volt, több szempontból is.…
Talmácsi Gábort több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel…
Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…