Categories: F1

Verstappen hiába dominált Ausztriában is, nem beszél a bajnoki címről

Max Verstappen rövidre zárta a Forma-1-es világbajnoki címről szóló beszélgetéseket annak ellenére, hogy az Osztrák Nagydíjon aratott győzelem után 80 pontos előnyre tett szert Sergio Perezzel szemben.

Bár ez nem egy rajt-cél győzelem volt, Verstappen mégis a maximális 26 pontot szerezte meg, miután egy késői boxkiállást követően a leggyorsabb kört is behúzta. A sprintgyőzelemért járó nyolc ponttal együtt 34-et gyűjtött a kétszeres bajnok, míg csapattársa, Sergio Perez lett a harmadik.

Ez azt jelenti, hogy kilenc verseny után Verstappen – aki mostanra már hat futamot nyert – erős favoritnak tűnik a harmadik bajnoki címre, de a holland, akinek mostanra már több győzelme van, mint Ayrton Sennának, rövidre kizárta az ilyen jellegű diskurzust:

„Nem szeretnék még erre gondolni. Csak kiélvezem a pillanatot, ahogy ezzel az autóval vezetek, és a csapattal dolgozom. Az egész hétvégén nagyon jól dolgoztunk, a sprint hétvégék mindig igen hektikusak, és sok minden elromolhat, de szerencsére ezen a hétvégén sok minden jól alakult számunkra. Úgy döntöttünk, hogy nem állunk ki a virtuális biztonsági autó alatt, és csak a szokásos stratégiánkat követjük – ez pedig remekül működött, mert a gumik élettartama nem olyan magas errefelé. Már a Virtuális Safety Car kijövetele előtti néhány körben láttam, hogy elég nagy előnyt tudunk kiautózni – így tudtam, hogy végül vissza fogok kerülni Charles Leclerc elé.”

Vámosi Péter

Recent Posts

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

1 óra ago

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

11 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

12 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

13 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

15 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

17 óra ago