Fotó: Clive Rose/Getty Images / Red Bull Content Pool
A tegnapi sprintversenyen Sergio Pérez jobban rajtolt csapattársánál, Max Verstappennél, és kanyarokon át fej-fej mellett haladtak. Komoly csatát vívtak, le-leszorították egymást, mígnem Verstappen az élre állt, Pérez pedig a harmadik helyre csúszott, de végül a második helyen zárt a Red Bull Ringen rendezett Sprinten.
A sprintverseny utáni sajtótájékoztatón mindketten higgadtan nyilatkoztak, már az autóból való kiszállást követően szemmel láthatóan nyugodtan megvitatták egymás közt az esetet. Kiderült Pérez nem látta, hogy Verstappen mellette a fűre kerül.
„Nem vettem észre, hogy Max mellettem volt, és hogy a fűbe került” – mondta a mexikói. „A látási viszonyok elég rosszak voltak, bár azokon az első körökön nem esett annyira az eső. Bár én voltam elöl, elég nehéz volt hátrafelé látni, amikor észrevettem, hogy Max ott van, már egy kicsit késő volt.”
„Esős az idő, így amúgy sem tudsz a normál vonalvezetésen autózni, mert ott kevesebb a tapadás” – mondta Verstappen az Autosport kérdésére. „Ezért a hármas és a négyes kanyarban is, különösen az elején, kívülről több a tapadás. Szóval amúgy is ott akarsz lenni az autóval, aztán persze amikor felszárad, akkor kezdesz egyre inkább beljebb kerülni.”
„Igazából nincs mit hozzáfűznöm” – reagált Pérez. „Azt hiszem, megbeszéltük. Tudod, az első kör mindig trükkös ilyen körülmények között. Szóval igen, nincs semmi probléma.”
Arra utalt a The Race, hogy most ugyan jól jöttek ki a kettejük csatájából, kiszen kettős győzelmet arattak, de lehet, hogy ugyanez máskor rosszabb kimenetelt eredményezne.
„Lehet, hogy igen. De nem így történt” – választol Verstappen. „És igen… nem kell ebből nagy sztorit csinálni, tudod? Néha ez történik. Beszélünk róla, tisztázzuk, és ez így van rendjén. Az emberek néha így működnek. Kérdezel, válaszolsz, megoldod, kész. Nem kell egy egész cikket írni róla. Remélem. Vagy talán mégis – a kattintásokért! Ha szeretnéd.”
Erre Pérez ironikusan hozzátette: „A verseny túl unalmas volt, szóval ez lehet a sztori.”
A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…
Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…
Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…
A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…
Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…
Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…