Categories: F1

1200 pályaelhagyást vizsgált az FIA, változott az Osztrák Nagydíj végeredménye

Mint azt írtuk korábban, az Osztrák Nagydíj leginkább a pályaelhagyások miatt kiosztott büntetések miatt volt érdekes. Az igazi káosz azonban csak a verseny után következett!

Közel öt órával a leintés után az FIA módosította az Osztrák Nagydíj végeredményét, miután 12 utólagos büntetést osztottak még ki a pálya határainak megsértése miatt.

Nyolc versenyzőt ért időbüntetés, ami azt jelenti, hogy a verseny eredménye is változott.

Az első három helyezettet megúszta, így legalább a dobogósok kiléte nem módosult.

Carlos Sainz, aki 10 másodperces büntetést kapott, a negyedik helyről a hatodikra esett vissza a végső értékelésben, míg Lewis Hamilton a hetedik helyről a nyolcadikra esett. Pierre Gasly pedig a kilencedik pozíciót veszítette el Lance Stroll-lal szemben, és a tizedik lett.

Az összes többi büntetést a nem pontszerző versenyzők kapták.

A további büntetések lehetősége, amelyek a verseny alatt és közvetlenül a verseny után kiosztott nyolc büntetésen felül kerültek terítékre, azután merült fel, hogy az Aston Martin tiltakozott az eredmény ellen, mivel úgy vélte, hogy nem mindenki kapott büntetést ugyanazért a vétségért.

A stewardok elfogadták az óvást, majd elárulták, hogy az FIA összesen 1200 lehetséges szabálysértést elemzett, hogy megállapítsa, szükség van-e további büntetésekre. A büntetések teljes listáját csak helyi idő szerint este fél tízkor hozták nyilvánosságra.

Az F1 szabályzata szerint három pályaelhagyás figyelmeztetést eredményez, a negyedik öt másodperces, az ötödik pedig 10 másodperces büntetést von maga után. A 10 másodperces büntetés kiszabása után a folyamat az adott versenyző esetében újraindul.

A büntetéseket kiadó közleményben a stewardok „nagyon határozottan javasolják, hogy találjanak megoldást a pályakorlátok helyzetére ezen a pályán”, mivel ilyen nagy számban nem szokott ilyen szabálytalanság előfordulni, mint történt most a Red Bull Ringen.

Az FIA vasárnapi közleményében azt mondta, hogy javasolni fogja, hogy a Red Bull Ring a 9-es és 10-es kanyarokon túl kavicságyat is telepítsen, de ezt a megoldást korábban elutasították, mert veszélyes lehet a motorversenyzésre.

Az utólag kiosztott büntetések listája:
  • Sainz: + 10 másodperc
  • Hamilton: +10 másodperc
  • Gasly: +10 másodperc
  • Alex Albon: +10 másodperc
  • Esteban Ocon: +30 másodperc
  • Logan Sargeant: +10 másodperc
  • Nyck de Vries: +15 másodperc
  • Yuki Tsunoda: +5 másodperc
A verseny végeredménye a fentiek tükrében az alábbira módosult:
# Versenyző Csapat
1 Max Verstappen RED BULL RACING
2 Charles Leclerc FERRARI
3 Sergio Perez RED BULL RACING
4 Lando Norris MCLAREN
5 Fernando Alonso ASTON MARTIN
6 Carlos Sainz FERRARI
7 George Russell MERCEDES
8 Lewis Hamilton MERCEDES
9 Lance Stroll ASTON MARTIN
10 Pierre Gasly ALPINE
11 Alexander Albon WILLIAMS
12 Zhou Guanyu ALFA ROMEO
13 Logan Sargeant WILLIAMS
14 Esteban Ocon ALPINE
15 Valtteri Bottas ALFA ROMEO
16 Oscar Piastri MCLAREN
17 Nyck De Vries ALPHATAURI
18 Kevin Magnussen HAAS
19 Yuki Tsunoda ALPHATAURI
Nico Hulkenberg HAAS
Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Pierre Gasly zárt az élen a szaúdi első szabadedzésen!

Pierre Gasly és az Alpine csapat bizonyult a leggyorsabbnak a Szaúd-arábiai Nagydíj első szabadedzésén. Szaúd-Arábiába…

2 perc ago

Igazi influenszer-kompatibilis baráttá edzette Leclerc-t a kedvese

Charles Leclerc barátnője, Alexandra Saint Mleux, miután járni kezdtek, kerülte a közösségi média rivaldafényét. Később…

53 perc ago

Verstappen megszólalt a saját jövőjéről

Max Verstappen egyértelmű kijelentést tett a 2026-os szezonra vonatkozó csapatváltásáról. Az ázsiai turnéjának a végére…

3 óra ago

Vettel szerint, Norris követendő példa, nem pedig a gyengeség ,,szimbóluma”

Sebastian Vettel szerint Lando Norris valódi példakép, aki nem fél beszélni a problémáiról. A brit…

4 óra ago

Az évszázad helycseréje jöhet a Forma-1-ben?

Szenzációs pilótakeringőt vázolt fel egy szakértő egy Forma-1-es podcastben. Többen ugyanis arról beszélgettek, hogy akár…

6 óra ago

Túl az első teszteken a Révész Racing és Kiss Norbert

Elkészült a kamion EB idei sorozatára készülő Révész Racing új versenygépe, Az új technika a…

7 óra ago