F1

Nyomás alá került az F1 az újabb spái tragédia után

Tragédia történt még szombaton a Formula Regional spái versenyén, ahol egy 18 éves pilóta vesztette életét. A holland pilóta balesete kísértetiesen hasonlított Anthoine Hubert 2019-es tragédiájához, ugyanúgy az Eau Rouge tetején találták telibe oldalról nagy sebességgel.

A Forma-1 kevesebb, mint egy hónap múlva fog vendégeskedni a belga pályán, ez az eset pedig komoly nyomást is helyez a szériára, hiszen az újabb tragédia, és a korábbi évek súlyos balesetei miatt változásokat követelnek sokan.

A kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso kezdte a sort, akik szerint ez így nem maradhat.

„Nem tudom pontosan, hogy ez a tragédia pontosan a pálya, a sebesség vagy a látási viszonyok miatt következett-e be.” – utalt arra a spanyol, hogy rosszak voltok a körülmények a hétvégén Spában, majd folytatta. „Amikor ilyen körülmények között piros zászlókat kérünk, nem arról van szó, hogy ne tudnánk esőben vezetni, hanem szimplán az van, ahogy működnek ezek az autók. Sokszor az a helyzet áll fenn, hogy annyira rosszak a körülmények, bizonyos pályákon ezekkel az autókkal egyszerűen nem lehet normális sebességgel haladni.”

„Nem tudom, hogy ez a probléma csak Spa specifikus-e, de az biztos, hogy ezt nem szabad hagynunk újra megtörténni. Ennek kell az utolsónak lennie! Igen, én megváltoztatnám azt a veszélyes szakaszt.” – jelentette ki a spanyol.

Hasonló véleményen van a csapattársa, Lance Stroll is.

„Nem igazságos, ami történt. Azt a kanyart meg kell változtatnunk, mert öt év alatt két tehetséget is elvesztettünk ott. Meg kell változtatni, de csak azt a kanyart. Pár héten belül mi is megyünk oda, minden egyes alkalommal, amikor lehaladunk ott az életünket tesszük kockára. A tűzzel fogunk játszani, de nem csak mi, hanem az F2-es és F3-as gyerekek is. Még ha száraz az idő, akkor is. Ha valaki elveszti az uralmát, a falnak csapódik onnan pedig vissza a pályára, egy teljesen beláthatatlan kanyarba, ahol több, mint 300 km/ó-val jönnek. Ezt mindenképp meg fogjuk vitatni a versenyzői megbeszélésen.”

Az elhunyt versenyző honfitársa most a változtatást tartja a legfontosabbnak.

„Remélhetőleg lehet majd változtatásokat eszközölni, hogy a jövőben megelőzzük ezeket az eseteket. Ez most az elsőszámú prioritás.” fogalmazott Nyck De Vries.

De nem csak a versenyzők sürgetik a dolgokat, hanem a Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff is.

„Biztos vagyok benne, hogy az FIA tanulmányozni fogja az összes körülményt és meghozza a szükséges módosításokat. Mindannyian szeretjük Spát az egyedisége miatt, de meg kell értenünk, hogy mire kell még oda figyelnünk. A fiatal versenyzők életét meg kell védeni.”

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Marko dicséri a McLaren pilótapárosát, de egyben figyelmezteti őket egy problémára is

Helmut Marko kijelentette, hogy "nagyon sportszerű” a McLarentől, amiért nem alkalmaz csapatutasításokat, de egyben figyelmeztet…

30 perc ago

Megfejtették a McLaren dominanciájának a titkát

Az idei McLaren MCL39-es a Forma-1 történetének egyik legsikeresebb és legdominánsabb konstrukciója. Kevés versenypályán tudják…

3 óra ago

A Ferrari korábbi kollégája Hamilton édesapját méltatta

Lewis Hamilton édesapja, Anthony Hamilton hosszú évek óta szereplője a Forma-1 világának. A hétszeres világbajnok…

13 óra ago

Malajzia szerint hiba volt dobni az F1-et, ezért visszatérnének

Az NST beszámolójában Azhan Shafriman Hanif, a Sepang International Circuit vezérigazgatója megemlítette, hogy hiba volt,…

14 óra ago

Verstappen szerint újra kell építeni a Red Bullt

A négyszeres világbajnok Max Verstappen elismerte, a Red Bull csapatának előbb egy újraépítési fázist kell…

17 óra ago

Te is nyerhetsz, ha az nyeri a MotoGP magyar versenyét, akire tippelsz!

Megérkezett a várva várt hét: a MotoGP magyar hétvégéjének hete! A Balaton Park Circuit-en zajló…

19 óra ago