Categories: F1

FRISS: Megérkezett a 2024-es, tervezett F1-es versenynaptár!

A Forma-1 ma közölte a tervezett versenynaptárat a 2024-es szezonra vonatkozóan. Azért írjuk, hogy tervezett, mert egészen hivatalossá mindig a december eleji ülésén teszi az FIA.

Ez már a harmadik év lesz, hogy rekordhosszúságú, 24 versenyhétvégéből álló szezont tervez a Forma-1, eddig azonban kettőből kétszer nem jött ez össze. 2021-ben még a koronavírus volt, ami átalakította a tervezett naptárat, míg 2022-ben pedig Kína még mindig a vírus miatt maradt ki a naptárból, az Orosz Nagydíjnak pedig az orosz-ukrán konfliktus miatt kellett távoznia.

2024-ben a szezon igen korán, már februárban elkezdődik majd, a Bahreini Nagydíjjal. Mindeközben a japán és az azeri verseny gyakorlatilag helyet cserélnek a naptárban. Előbbi az első, utóbbi a második „félidőbe” kerül át.

A Magyar Nagydíj július 19-21-én kerül majd megrendezésre, és ahogy idén, úgy jövőre sem a Hungaroring lesz a nyári szünet előtti utolsó helyszín.

A szezon, ahogy azt most már megszokhattuk, Abu Dhabiban ér majd véget, december 8-án.

# Időpont Nagydíj
1 Február 29-Március 2 Bahreini Nagydíj
2 Március 7-9 Szaúd-Arábiai Nagydíj
3 Március 22-24 Ausztrál Nagydíj
4 Április 5-7 Japán Nagydíj
5 Április 19-21 Kínai Nagydíj
6 Május 3-5 Miami Nagydíj
7 Május 17-19 Emilia-Romagna Nagydíj
8 Május 24-26 Monacói Nagydíj
9 Junius 7-9 Kanadai Nagydíj
10 Június 21-23 Spanyol Nagydíj
11 Június 28-30 Osztrák Nagydíj
12 Július 5-7 Egyesült Királyság Nagydíj
13 Július 19-21 Magyar Nagydíj
14 Július 26-28 Belga Nagydíj
15 Augusztus 23-25 Holland Nagydíj
16 Augusztus 30-Szeptember 1 Olasz Nagydíj
17 Szeptember 13-15 Azerbajdzsáni Nagydíj
18 Szeptember 22-24 Szingapúri Nagydíj
19 Október 18-20
Egyesült Államok Nagydíja
20 Október 25-27 Mexikói Nagydíj
21 November 1-3 Brazil Nagydíj
22 November 21-23 Las Vegas-i Nagydíj
23 November 29-December 1 Katari Nagydíj
24 December 6-8 Abu Dhabi Nagydíj
Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Tim Mayer visszavág: vita robbant ki az FIA-elnökválasztás kampányában

Feszültté vált a hangulat az FIA közelgő elnökválasztása körül, miután Tim Mayer, az FIA korábbi…

2 óra ago

Sérüléshíradó: Morbidelli kihagyja a főfutamot, Viñales lehet, hogy a Cseh Nagydíjat is

Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…

3 óra ago

Marc Márquez taktikája frusztrálja a riválisokat

A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…

4 óra ago

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

14 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

15 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

16 óra ago