Categories: F1

Gasly nagymamája semmit sem értett

Pierre Gasly egyike volt annak a tíz versenyzőnek, akiket az Osztrák Nagydíj befejezése után, utólag időbüntetéssel sújtottak, pályaelhagyás miatt.

A Forma-1 mindent megtesz annak érdekében, hogy a sport minél világosabb, érthetőbb legyen minden generáció számára. Az Osztrák Nagydíj mégis összezavarta még a rutinos rajongókat is.

Többen még a verseny közben büntetést kaptak, majd a verseny leintése után még további 12 büntetést szórtak ki, így a végeredmény is módosult utólag, az csak a leintés után 4 órával vált véglegessé.

Gasly volt az egyik, akit utólag büntettek, így a kilencedik helyett csak a tizedik helyen értékelték végül.

Sokan fejezték ki nemtetszésüket a büntetések miatt, mondván azok „hülyének” tüntették fel a versenyzőket. Gasly is úgy véli, hogy a szabályok józanabb alkalmazása jobb lenne.

„A választ megfelelően át kell gondolni” – idézi Gasly-t a RacingNews365.

„Mi, versenyzők mindig következetességet kérünk, de máskor a józan ész csak arra késztet, hogy inkább eseti és pályaspecifikusabb [megközelítést] alkalmazzunk, mint ezen a hétvégén.”

„A kvalifikáción 43 köridő törlése, egyszerűen nem tűnik helyesnek. A nagymamám a TV előtt ült, nem értett semmit, hogy mi a fene folyik itt tulajdonképpen?”

„Lewis [Hamilton] egyszer első volt, aztán két másodperccel később már 18. Ez egyszerűen nem tűnik helyesnek.”

„Szerintem Silverstone jobb lesz, de mindenképpen át kell nézni, hogyan tudjuk ezt jobbá tenni.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Két lehetősége van a Forma-1-es visszatérésre Hornernek

20 év után távozott nemrégiben a Red Bulltól Christian Horner. A brit sikerkovács jelenleg pihen…

5 óra ago

“Nincs olyan sok titok a pályával kapcsolatban” – Marc Márquez szerint a korábbi teszt nem előny a számára

Marc Márquez szerint közel lesz egymáshoz a mezőny a Balaton Parkban, ahol minden gyártó labdába…

6 óra ago

Bortoleto és Hadjar a sztár újoncok, annak ellenére, hogy nem körülöttük van a legnagyobb hype

Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…

7 óra ago

Erősségből gyengeség: ez Bagnaia legnagyobb gondja, ami korábban a sikere kulcsa volt

Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…

8 óra ago

Russell Michael Schumacheréhez hasonlította helyzetét

George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…

9 óra ago

A Stake F1 Team Kick Sauber csapat nem vehet részt a Holland Nagydíjon!

A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…

11 óra ago