F1

20 éve: „Egy ember a pályán! Há’ vigyék már onnan!”

20 éve hangzott el a címben szereplő szöveg a Forma-1-es Brit Nagydíj magyar közvetítése során.

Ugyan nem pont ma van az évfordulója, mert július 20-án történt, mégis most, a Brit Nagydíj hétvégéje előtt emlegetjük fel ezt az esetet. Idén 20 éve, hogy minden idők egyik legfurább versenye zajlott le Silverstone-ban. És még csak nem is a versenyzők voltak a főszereplők.

Történt ugyanis, hogy a 2003-as Brit Nagydíjon egy vallási üzenetet magán hordozó, pap tűnt fel a Hangar egyenesben, amint a pálya kellős közepén szalad. Mindezt úgy, hogy a verseny még tartott és száguldottak az autók a pályán.

Az illető Cornelius Horan, egy a papi rendből kitaszított római katolikus, ír lelkész volt. Az üzenet pedig az volt: „Olvasd a Bibliát! A Bibliának mindig igaza van!” Nos, az állítás tartalmán lehet vitatkozni, az viszont vitán felül áll, hogy bármiféle meggyőződés, üzenet átadásának biztosan nem az a módja, hogy száguldó versenyautók közé kell rohanni.

A 2003-as Brit Nagydíj esetében szerencsére senki nem gázolta el az önjelölt prófétát, és a versenyt sem kellett megszakítani, ám a biztonsági autónak pályára kellett lépnie, míg le nem teperték és le nem vonszolták a pályáról.

Azonban nem csak a Forma-1 volt Horan célpontja, később más eseményeken is akciózott.

2004-ben az Epsom Derby-n a rendőrség teperte le, pillanatokkal azelőtt, hogy a lovak elé futott volna.

Embed from Getty Images

A 2004. évi nyári olimpiai játékokon a férfi maratont tette színesebbé. Annak ellenére, hogy a 2004-es athéni olimpián a terrortámadástól való félelem miatt szigorú biztonsági intézkedések voltak érvényben, Horan a  a férfi maratonfutás közben tűnt fel a pályán, magára aggatott plakátjaival. Horan a versenyt vezető brazil Vanderlei de Limát a pálya mellett lévő nézők közélökte. Horant egy görög néző rángatta le a futóról. Horant letartóztatták, míg de Lima bár folytatta a futást és befejezte a versenyt, végül csak harmadik lett, izomfájdalmai következtében. Horan öt év szabadságvesztés helyett a mentális állapotára hivatkozva csal 2 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a görög bíróság, és 3000 eurós pénzbírsággal sújtotta.

A 2006-os németországi FIFA-világbajnokság idején Horant a német rendőrség tartóztatta le, mielőtt a tervezett tiltakozására sor kerülhetett volna. Állítólag előre tájékoztatta Angela Merkel német kancellárt és az írországi The Kingdom című lapot, hogy a világbajnokság döntője előtt, a berlini stadionnál béketáncot kíván járni. Arról is tájékoztatást adott, hogy visz magával plakátokat, melyek azt hirdetik, hogy „Adolf Hitler jó vezető volt, aki Krisztus szavát követte”, náci tisztelgést fog bemutatni, és gyertyát gyújt Hitlerért. Két hónapot töltött vizsgálati fogságban, de végül felmentették és szabadon engedték.

A Vilmos herceg első gyermekének születésének idején, St Mary’s Hospital bejárati ajtaja előtt Horan ismét megjelent egy táblával, melyen az állt, hogy a Biblia megjövendölte, hogy Erzsébet királynő Nagy-Britannia utolsó uralkodója (hát ez nem jött be). Állítólag ott hagyott egy névjegykártyát is, amelyen ez állt: „Neil Horan, a Britain’s Got Talent ír táncosa. Esküvőkön lépek fel. Életcélom, hogy segítsek felkészíteni a világot a második eljövetelre.”

2009-ben részt vett a Britain’s Got Talent 3. szériájának meghallgatásán (május 16-i adás), ahol ír táncot adott elő.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Erősségből gyengeség: ez Bagnaia legnagyobb gondja, ami korábban a sikere kulcsa volt

Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…

54 perc ago

Russell Michael Schumacheréhez hasonlította helyzetét

George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…

2 óra ago

A Stake F1 Team Kick Sauber csapat nem vehet részt a Holland Nagydíjon!

A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…

4 óra ago

Hamilton fantasztikus szövetségese a fiatal versenyzőknek

A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…

6 óra ago

Napokon belül bejelenthetik a Honda új versenyzőjét

A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…

8 óra ago

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon – Frissítve

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

10 óra ago