F1

Wolff elmondta, hogy mi a szerepe a Mercedesnek az APX GP F1-es filmben

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elárulta, hogy az Ezüstnyilak milyen szerepet játszanak a Brad Pitt főszereplésével készülő F1-es film forgatásának segítésében.

A fiktív APX GP alakulat a Mercedes és a Ferrari mellett kapott egy boxot, és két autóval a Brit Nagydíj hétvégéjén két edzés között a pályára lép, miközben a forgatás megkezdődött. Lewis Hamilton executive producerként vesz részt a munkálatokban, a Dawn Apollo Films produkciós cég pedig felügyeli a projektet, amelyet a Top Gun: Maverick rendezője Joe Kosinski rendez.

A projektet övező hype tovább fokozódott azzal, hogy Pitt és a társszereplő Damson Idris is részt vesznek a forgatáson, de a Mercedesnek – Hamilton okén – már a kezdetektől fogva óriási a szerepe. Wolff a médiának, többek között a RacingNews365.com-nak beszélt erről:

„Elég hamar belekeveredtünk. Amikor az első megbeszéléseket tartottuk, elküldtük Bradet egy francia versenyzői autósiskolába, végigjártuk a formaautókat az F4-től felfelé, és megpróbáltunk segíteni a narratívában. Lewis az executive producer, így biztosra akart menni, hogy amikor a film megjelenik, a lehető legrealisztikusabb legyen. Párszor felröhögtünk, de szerintem nagyon jó a narratíva, és az erőfeszítés, amit tettek, segítettünk nekik, hogy egy F2-es autót használjanak, és olyan karosszériát építsenek köré, amely úgy néz ki, mint egy Forma-1-es autó. Aztán ott a garázs kialakítás és a boxfal, az egész folyamatot próbáltunk segíteni, és megadtuk nekik a terveket, hogy a lehető legrealisztikusabbak legyenek. Most már láthatjátok, hogy ez micsoda erőfeszítés. Pár hete beszéltem a rendezővel, és megkérdeztem: „Merre vagy?” Azt vártam, hogy azt válaszolja, Hollywoodban van. De erre azt felelte: „A brackley-i lakásomban vagyok.”, szóval nem is olyan egyszerű filmrendezők élete. Amikor bemész a boxukba, és látod a teljes felállásukat, ami mögötte van, tényleg hihetetlen.”

Vámosi Péter

Recent Posts

Brown nyilatkozott végre a McLaren ellentmondásos monzai cseréjéről

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown röviden véleményezte a McLaren monzai hétvégéjét és Oscar Piastri és…

7 óra ago

A Renault új vezérigazgatója elárulta, mit fog tenni a teljesen utolsó csapatunkkal a Forma-1-ben

A Renault "hosszú ideig marad a Forma-1-ben” az Alpine istállójával – nyilatkozta Francois Provost, az…

9 óra ago

Vasseurt meglepte Hamilton monzai fogadtatása

Túl van az első Olasz Nagydíján Ferrari versenyzőként Lewis Hamilton. A brit ugyan még továbbra…

11 óra ago

Ecclestone beleállt a McLarenbe Monza után

A McLaren az Olasz Nagydíjon nem a várt dominanciával, hanem újabb vitatott csapatutasítással került a…

13 óra ago

Zolder az első állomása a kamion Eb őszi dupla hétvégéjének

A Circuit Zolder pályára visszatérő Goodyear FIA ETRC az első a dupla versenyhétvégéből Le Mans…

15 óra ago

Négy gyűrű és három csík: az Audi F1 bejelentette a hivatalos sportszergyártó partnerét

A jövőbeli Audi F1 Team és az adidas többéves együttműködést jelentett be, amelynek keretében a…

17 óra ago