Categories: F1

Piastri édesapja: „ugráltunk fel-alá, mint az őrültek”

Oscar Piastri édesapja, Chris elárulta, hogy szombaton megszűnt a hagyományosan nyugodt személyisége, helyette „őrült módjára ugrált”, mikor végignézte fia, utolsó kvalifikációs körét a Brit Nagydíjon.

Oscar Piastri a Q3-ban kiváló időt futott, így a pole pozíciót megszerző Max Verstappen és mclarenes csapattársa, Lando Norris mögött a harmadik rajthelyet szerezte meg a silverstone-i futamra.

„Ez egy nagy utazás volt, és nagy erőfeszítés volt mindenki részéről, aki Oscarral kapcsolatban állt” – mesélte Chris Piastri a Speedcafénak.

„Az egy év kihagyás után, és most végre úgy tűnik, hogy az autó mindkét fiú számára jó irányba halad – szuper boldog vagyok Oscar és Lando miatt is – ez elképesztő.”

Piastrinak türelemmel kellett lennie, hogy míg ilyen pillanatot élhetett át, miután a McLaren a szezon előtt bejelentette, hogy lemaradásban van az autó fejlesztésével. A fejlesztések első csomagját a múlt hétvégi Osztrák Nagydíjon kapta meg először csak Norris. Silverstone-ra azonban már Piastri is megkapta azt. Azonban Norris most újabb újításokat kapott, melyeket az ausztrál csak a Magyar Nagydíjon tud majd kipróbálni.

„Egyszerűen nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy az autó jól működött, az időjárás is jól alakult, és amikor kellett, Oscar ment és tett egy kört” – mondta Chris Piastri. „Nem egészen úgy, mint Max (Verstappen), de majd csak eljut oda is.”

„De szerintem mindenkit meglepett (a McLaren teljesítménye) – persze kellemesen -, hogy volt egy 2. és egy 3. hely az autóban.”

„De ismerek mindenkit a gyárban, nagyon nagy a motiváció. Ebben az épületben itt [a McLaren paddock épületében] most mindenki elveszti az eszét.”

„Legtöbbször nyugodt vagyok, de amikor azt a kört tette (Piastri) mindannyian pacsiztunk és ugráltunk fel-alá, mint az őrültek. Elég különleges pillanat volt.”

„Az első 3. helye a kvalifikáción, az autó jónak tűnik, nagy tömeg, a McLaren hazai versenye ez, szóval igen, ez fantasztikus.”

Arra a kérdésre, hogy mer-e álmodni arról, hogy Oscar egy dobogós helyezést érjen el vasárnap is, édesapja így viccelődött:

„Nem lehet túl sok jó pillanatom egy hétvégén!”

„Beszéltem Zakkel (Brown, a McLaren vezérigazgatója), és mindketten egy unalmas versenyben reménykedünk, egy olyan futamban, ahol a mezőny eleje szétszéled, és csak egy szép, unalmas, célba érkezés lesz, Oscarral és Landóval a dobogón, 2. és 3. helyen, akkor azt hiszem, az fenomenális lenne.”

„Majd meglátjuk. Szorítunk, és sosem lehet tudni, mi fog történni, ahogy Lando is megmutatta Ausztriában.”

„Remélhetőleg a gumik jól működnek majd, és meglátjuk, mit tesz a brit időjárás. Sosem lehet tudni.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Elárulta Álex Márquez, hogy melyik a Balaton Park legjobb része

A bajnokság második helyen álló Álex Márquez elmondta, hol élvezi a Balaton Parkot. Remekül szerepel…

30 perc ago

Bekeményít az FIA: Feljelentést tesznek az online zaklatók ellen

A 21.századi digitális világ egyik, ha nem a legnagyobb problémája a közösségi médiában elszaporodó zaklatások,…

2 óra ago

Bezzecchinek Indiában bevált az ismeretlen, miért ne sikerülhetne a Balatonnál is?

Marco Bezzecchi még nem körözött a balatonfőkajári pályán, de izgatottan várja, hogy újra egy új…

2 óra ago

Fradi-mezt húztak és Rubik Kockával játszottak a MotoGP-versenyzők a Balaton Parkban

Alex Rins a Ferencváros mezében sétálgatott a Balaton Park Circuiten, Marc Márquez és a többi…

3 óra ago

Gyógyfürdő vagy balatoni pancsolás? Gulyásleves vagy farsangi fánk? – Így válaszoltak a MotoGP versenyzők!

Magyarországgal kapcsolatos kérdésekre válaszoltak a versenyzők. A MotoGP-ben minden csütörtöki sajtótájékoztató végén szokás egy játékot…

4 óra ago

Brad Pitt nem úttörő: Tom Cruise ma 14 éve már vezetett F1-es autót!

Az elmúlt hónapokban a motorsport világbának színész főszereplője Brad Pitt volt, aki az F1 film…

5 óra ago