Categories: F1

Az Ifema elnöke már tudja, hogy mikor írja alá Madrid az F1-es szerződését

De los Mozos egy lépéssel előre szaladt, és azt mondta, hogy már tudja a pillanatot, amikor a szervezet bejelenti az igent az F1-es autók visszatérésének a fővárosba.

Figyelembe kell venni, hogy a királykategóriának 2026-ig van szerződése a barcelonai pályával, így előreláthatóan ettől az időponttól kezdve Madridban köt ki a futam. Az Ifema Végrehajtó Bizottságának elnöke, José Vicente de los Mozos ezen a csütörtökön az Europa Forumon utalt rá, hogy Madrid ismét Forma-1-es nagydíjat fog rendezni, biztosítva azt is, hogy már tudja a dátumot, amikor aláírják és bejelentik a megállapodást a szervezettel. Ennyit árult el a találkozó után:

„Titoktartási szerződésünk van (a szervezőkkel), ezért nem árulhatom el, hogy mikor lesz meg a kontraktus. De azt tudom, hogy mikor írjuk alá és hogyan jelentjük be. Egyeztetünk Stefano Domenicalival és kölcsönös a bizalom, el fogjuk végezni a dolgunkat.”

Eddig az Ifema elnöke és más madridi hatóságok, mint például Isabel Díaz Ayuso elnök, optimisták voltak, de nem nyilatkoztak ilyen egyértelműen arról, hogy a szervezők igent mondanának a José maga Vicente de los Mozos által hónapokkal ezelőtt tett javaslatra, miszerint a fővárosban nagydíjat rendeznének, amely a vásárcsarnok körüli városi pályán zajlana.

Arra a kérdésre, hogy Madrid elrabolná-e Barcelonától a jelenleg Spanyolországban megrendezett egyetlen Forma-1-es futamot, vagy együtt élne vele, azt mondta, szeretné, ha ismét két verseny lenne ebben az országban, „ahogyan a múltban is volt”. „Ha a végén kettő lesz, annak nagyon örülök, de én Madridért szólalok fel és dolgozom.”

Az Ifema elnöke, azt is kijelentette, hogy szeretné, ha Madrid még a Forma-1-en is túlmutatna, és a száguldó cirkuszon kívüli rendezvényekkel „világreferenciává” válna az autóversenyzésben.

Vámosi Péter

Recent Posts

Megfejtették a McLaren dominanciájának a titkát

Az idei McLaren MCL39-es a Forma-1 történetének egyik legsikeresebb és legdominánsabb konstrukciója. Kevés versenypályán tudják…

2 óra ago

A Ferrari korábbi kollégája Hamilton édesapját méltatta

Lewis Hamilton édesapja, Anthony Hamilton hosszú évek óta szereplője a Forma-1 világának. A hétszeres világbajnok…

12 óra ago

Malajzia szerint hiba volt dobni az F1-et, ezért visszatérnének

Az NST beszámolójában Azhan Shafriman Hanif, a Sepang International Circuit vezérigazgatója megemlítette, hogy hiba volt,…

14 óra ago

Verstappen szerint újra kell építeni a Red Bullt

A négyszeres világbajnok Max Verstappen elismerte, a Red Bull csapatának előbb egy újraépítési fázist kell…

16 óra ago

Te is nyerhetsz, ha az nyeri a MotoGP magyar versenyét, akire tippelsz!

Megérkezett a várva várt hét: a MotoGP magyar hétvégéjének hete! A Balaton Park Circuit-en zajló…

18 óra ago

A Ferrari korábbi pilótája ledobta az atombombát: „Senki sem akarta Hamiltont Maranellóban”

Arturo Merzario őszintén nyilatkozott Lewis Hamilton Ferrari-karrierjéről, és utalt rá, hogy a hétszeres világbajnok a…

20 óra ago