F1

Emmanuel Macron áldását adta a Francia Nagydíj visszatérésére

A francia elnök Macron nagyon szeretné, ha hazája nagydíja minél előbb visszatérne a Forma-1-be, ám ő egy nizzai utcai pályában gondolkodik.

Hosszú szünet után 2018-ban tért vissza a Francia Nagydíj, a Paul Ricard versenypályával. A verseny azonban nem sokat élt meg, öt futam után 2023-ra kikerült a versenynaptárból pénzügyi okok miatt, illetve a kevésbé izgalmas versenyek végett.

Az elmúlt egy-két évben úgy akarták megmenteni a Nagydíj jövőjét, hogy egy teljesen új helyszínre, Nizza utcáira vitték volna. A tengerparti város egyik lapjának beszámolója szerint Christian Estrosi polgármester levélben kérte Macron támogatását a futamrendezéshez, mivel kiemelten fontos az ország számára az F1-es verseny.

A kérésre az elnök kedvezően reagált, ugyanakkor rábízta a polgármesterre és a francia motorsport szövetség elnökére a Liberty Mediaval való egyeztetések lefolytatását, illetve a megvalósíthatósági tanulmány elkészítését.

Macron válaszlevelét az autosport.com hozta le:

„Biztosíthatom, hogy teljes mértékben osztozom az ambícióin. Ahogy ön is rámutatott, hazánknak képesnek kell lennie arra, hogy több más, évente megrendezett nemzetközi sporteseményhez hasonlóan, újra F1-es versenyt is rendezzen, mindenki nagy örömére. Az ország vonzerejének, az autóipar befolyásának, valamint az innovációnak is a kérdése, hogy támogassuk az ágazat szén-dioxid mentességét. Ön megvizsgálhatja a lehetséges szóba jöhető helyszíneket, meghatározva mindegyik gazdasági modelljét, az ökológiai kötelezettségvállalással való összeegyeztethetőségét, valamint a regionális és nemzeti fejlődéshez való hozzájárulását. Ezzel összefüggésben, összpontosíthat arra, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen a Forma-1 jogtulajdonosaival.” – írta levelében.

Jó eséllyel tehát Nizza lehet a francia visszatérés központja, ennek eredményeként szerdán a város önkormányzata megszavazta, hogy 5 milliós eurós támogatással segítik rendezni a Paul Ricard-i rendezés miatt felhalmozódott 27 milliós tartozást. Ez viszont nem nyerte el a közvélemény meg a helyi képviselők tetszését, mivel állítólag nincs minden rendben a város adózásával, költségvetésével. Az elmúlt időszakban az önkormányzat jelentősen megemelte a tömegközlekedési jegyek árát, illetve leállította az elektromobilitás támogatását, így ha utcai versenyt kívánnak rendezni a francia riviérán, akkor közösségi finanszírozásra nem számíthat a város.

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Hamilton már tudja, mit nem tehetnek meg az F1 film folytatásával

Lewis Hamilton behúzta a féket az F1-film folytatására – legalábbis a közeljövőben –, miután a…

5 perc ago

Elnézést kért Bagnaia a csapattól, amiért változtatni akar

Francesco Bagnaia elárulta, hogy bocsánatot kért a csapatától, amiért változtatásokat akar eszközölni. A szezon első…

2 óra ago

Steinert sokkolta Horner kirúgása

Günther Steiner elmondta véleményét Christian Horner kirúgásáról. A korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Günther Steiner a Red…

12 óra ago

A Szegedi Tudományegyetem az elektromos autóversenyzés mellé áll

Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) 2025-től hivatalosan is a szegedi születésű elektromosgokart-versenyző,…

13 óra ago

Ecclestone szerint Horner idióta volt, de nem érez együtt az állítólag zaklatott nővel

Bernie Ecclestone Christian Horner-t tartja az egyik legközelebbi bizalmasának a Forma-1-es paddockban, mégis nyersen fogalmazott,…

14 óra ago

Aranyos Mercedes bukkan fel a mai motorsport puzzle-n

Ha F1-mentes hét, akkor puzzle! A mai puzzle azonban nem a Forma-1-hez kapcsolódik. Ez a…

15 óra ago