Fotó: McLaren
Chris Piastri elárulta, hogy fia, Oscar mennyit profitált abból, hogy Mark Webber felbecsülhetetlen értékű iránymutatást adott neki, aki segítette őt átvezetni a Forma-1 számos buktatóján.
Piastri már majdnem három éve csatlakozott Webber Jam Sports Managementjéhez, lehetővé téve a kilencszeres F1 futamgyőztes számára, hogy képviselje őt a 2020-as F3-as idénye előtt. Webbernek aztán nagy szerepe volt abban, hogy Piastrit egy évvel ezelőtt végigvezette az Alpine-nal való szerződéses vitán. Ezután a McLarenhez került, ahol most kezd virágzásnak indulni.
Webber és Chris Piastri is ott volt a múlt hétvégén Silverstone-ban, hogy végignézzék, ahogy Oscar egy lenyűgöző Brit Nagydíjon alkot. A harmadik helyre kvalifikálta magát – amely hat éve a legjobb rajtpozíció, amit megszerzett egy újonc pilóta. Ha nem lett volna szükség a biztonsági autóra, hogy felügyeljék Kevin Magnussen sérült Haasának eltávolítását egy motorhiba miatt, Piastri bizonyosan a száguldó cirkusz történetének mindössze hatodik ausztrálja lett volna, aki dobogón végez, ehelyett be kellett érnie a negyedik hellyel. A Speedcafe-nak nyilatkozva Chris Piastri így beszélt Webber fiára gyakorolt hatásáról:
„Az autóversenyzés önmagában mindig is egy önbizalomjáték. Amikor eljutsz a legfelsőbb szintre, a harc nagy része a tudat, hogy gyors tudsz lenni. Az egész szezon során Oscar lassan kipipálta a teendőit, apró visszajelzéseket adott a mérnöki megbeszéléseken. Ez mind-mind növeli az önbizalmát. Mark ugyanakkor fantasztikusan támogatta Oscart, amikor szüksége volt rá. Megnyugtatta, amikor ez kellett neki, nem mintha Oscarnak túlságosan is szüksége lenne a megnyugtatásra. Remek jó ezt látni. Azt csinálja, amit az F3-ban és az F2-ben is, csak megcsinálja a dolgát, teszi, amit kell, nyugodt marad, és amikor kell, odateszi a körét.”
Bár már egy évtizede, hogy Webber utoljára a királykategóriában versenyzett, Chris Piastri úgy véli, hogy a 46 éves versenyző tudása és a sportághoz fűződő, megmaradt kapcsolatai kulcsfontosságúak voltak Oscar számára az elmúlt évek alatt:
„Mark tapasztalata felbecsülhetetlenül értékes Oscarnak. Mindent csinált már korábban, bár nem a jelenlegi korszakban. Nem igazán ad Oscarnak sok segítséget az autóban, és őszintén szólva nem is hiszem, hogy Oscarnak szüksége lenne rá -, de minden másban, a versenyzésen kívüli dolgokban segített. Mint az ismert, a Forma-1 eléggé politikai aknamező tud lenni, de Mark iránymutatást adott, és ha kell, stabilizálja a hajót. Ez egy csendes teljesítményorientált hangulat. Mark a teljes pályafutása alatt ezt csinálta, Oscar és Mark személyisége pedig nagyon hasonló. Egyszerűen jó látni, nagyszerű egységet alkotnak.”
Magyarországgal kapcsolatos kérdésekre válaszoltak a versenyzők. A MotoGP-ben minden csütörtöki sajtótájékoztató végén szokás egy játékot…
Az elmúlt hónapokban a motorsport világbának színész főszereplője Brad Pitt volt, aki az F1 film…
20 év után távozott nemrégiben a Red Bulltól Christian Horner. A brit sikerkovács jelenleg pihen…
Marc Márquez szerint közel lesz egymáshoz a mezőny a Balaton Parkban, ahol minden gyártó labdába…
Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…
Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…