F1

Brad Pitt nem lesz a Magyar Nagydíjon, APX GP viszont igen

Lewis Hamilton arról számolt be, hogy a Forma-1-témájú film munkálatai, amelynek ő is társproducere, nem álltak le teljesen az írók és színészek sztrájkja ellenére sem.

A film, amelynek még nincs címe, egy fiktív F1-es csapat, az „APX GP” köré épül. A film veterán, visszatérő versenyzőjét pedig Brad Pitt alakítja.

A stáb és a színészek a Brit Nagydíj hétvégéjén jelen is voltak Silverstone-ban. Pittnek ráadásul annyira bejött az F1-es közeg, hogy azt mondta, minden versenyen ott akar lenni. Sokáig úgy is volt, hogy a Hungaroringen is jelen lesz, ám ez végül nem így lett.

Az amerikai filmipart felbolygatták a színészek sztrájkja, melynek alapja az, hogy a mesterséges intelligencia segítségével „ál-szerepeltetni” kezdték a színészeket, akik szeretnék megvédeni képmásukhoz való jogukat – és persze az állásukat is. Ennek részeként megannyi produkció forgatása teljesen leállt. Pitt sem érkezik a Hungaroringre, hogy folytassa a forgatást, azonban fiktív csapata és a film készítői jelen lesznek, és a színész nélküli jeleneteken dolgoznak.

Hamilton szerint néhány változtatást kellett eszközölni annak érdekében, hogy a film munkálatai haladhassanak.

„Először is most volt az írók sztrájkja, így ez határozottan megváltoztatta azt, ahogyan a forgatókönyvön dolgoznunk kellett” – magyarázta a RaceFans kérdésére. „Aztán ott volt a színészeké is. Szóval ez egy példátlan időszak, azt hiszem, az iparág számára.”

Az APX GP boxok azonban ezen a hétvégén is jelen vannak, a boxutca végén.

A „csapat” elsősorban boxutcai jeleneteket forgat majd, ezekre meghatározott időben kerül majd sor, a versenyhétvége minden napján.

Hamilton nagyon örül annak is, hogy a silverstone-i bemutatkozás pozitív fogadtatásban részesült.

„Ebben a sportban, amikor valami újat vezetsz be, amikor valami újat hozol, mindenki nagyon ideges” – mondta. „Ott van ez a sok visszautasítás, akár a csapatodon belül, akár bárhol máshol.”

„Most már látjuk ezeket a változásokat, most már az emberek kezdik látni az előnyeit, és szerintem nagyon jó volt azt is látni, hogy minden csapat elfogadta az APX-et és az ottani csapatunkat. Nagyon jó látni őket a pályán.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Megkapta az ítéletet a Red Bull Verstappen törölközője miatt

Az FIA versenybírói hivatalos figyelmeztetésben részesítették Max Verstappen csapatát, a Red Bull Racinger, miután a…

5 óra ago

A Formula E válthatja a Forma-1-et Zandvoortban

Jövőre még biztosan lesz Holland Nagydíj Zandvoortban, ám a további jövője egy borúsabb. Jó eséllyel…

6 óra ago

Lando Norris barátnője megjelent a Hungaroringen, és minden tekintetet magára vonzott

A McLaren sztárja, Lando Norris barátnője, Margarida Corceiro is feltűnt pénteken a Magyar Nagydíj paddockjában,…

7 óra ago

Norris zárt az élen pénteken a Hungaroringen, míg Sainz rémisztően elnémult

Lando Norrist senki nem tudta megállítani pénteken a Hungaroringen, noha csapattársával majdnem ütközött. Miután a…

8 óra ago

Ilyet is ritkán látni: Szinte végig az élen volt Stanek, így szerezte meg a rajtelsőséget a Hungaroringen

Éppen, hogy véget ért a Formula 3-as időmérő, a Hungaroring nézői nem mehettek sehová, mert…

9 óra ago

Amíg mindenki Boyára figyelt, addig Camara megszerezte a pole-t, Tsolov csak a huszonegyedik

Szép csendben előrántott egy pole pozíciót Rafael Camara a Hungaroringen. Az utolsó előtti időmérőjéhez érkezett…

10 óra ago