F1

Az évszázad egyik legnagyobb győzelmet aratta Verstappen a Hungaroringen

Max Verstappen igencsak magabiztos, és imponáló előnnyel húzta be a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a hétvégén. A holland toronymagasan vezeti a világbajnoki pontversenyt és egyelőre senki sem tudja megközelíteni őt.

A holland címvédő a futamot Lando Norris előtt nyerte meg több, mint 33.731 másodperces előnnyel, ami önmagában igencsak nagynak tűnik. Ám ha összehasonlítjuk a 21. századi eredményekkel, akkor azonban ez már nem kirívó, és egyáltalán nem páratlan.

Hacsak a 2000 utáni adatokat nézzük, a csúcstartó ebben is Lewis Hamilton, aki még a McLarennel 2008-ban majdnem 69 másodperces előnnyel nyert a második helyen befutó előtt. Rajta kívül Juan Pablo Montoya tudott még percen felüli sikert aratni, a 2003-as Brit Nagydíjon.

Verstappen magyarországi előnye ezen a ranglistán „csak” a 13.helyre elég, ő maga pedig egyszer nyert eddig ennél nagyobb előnnyel, a 2021-es Stájer Nagydíjon (35.743 s).

A ranglista élmezőnyében többnyire a hibrid éra előtti sikereket találunk. 2014 utántól csupán háromszor aratott valaki nagyobb különbséggel győzelmet, mint most Verstappen. Lewis Hamilton 53 másodperces előnnyel nyerte a 2021-es Orosz Nagydíjat, Nico Rosberg 37 másodperces előnnyel húzta be a kínai futamot, míg Max Verstappen pedig a már korábban is említett stájer sikerrel fért be a Top10-be.

Helyezés Versenyző Verseny Év Előnye a második előtt
1 Lewis Hamilton Brit Nagydíj 2008 1:08.577
2 Juan Pablo Montoya Német Nagydíj 2003 1:05.459
3 Lewis Hamilton Orosz Nagydíj 2021 53.271
4 Ralf Schumacher Német Nagydíj 2001 46.117
5 Michael Schumacher Spanyol Nagydíj 2001 40.738
6 Michael Schumacher Brazil Nagydíj 2000 39.898
7 Ralf Schumacher Maláj Nagydíj 2002 39.700
8 Kimi Raikkonen Maláj Nagydíj 2003 39.286
9 Nico Rosberg Kínai Nagydíj 2016 37.776
10 Max Verstappen Stájer Nagydíj 2021 35.743
11 Michael Schumacher Spanyol Nagydíj 2002 35.630
12 Kimi Raikkonen Magyar Nagydíj 2005 35.581
13 Max Verstappen Magyar Nagydíj 2023 33.731

 

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Marc Márquez az élen a trükkös körülmények között, de Zarco sem adta könnyen

Izgalmas időmérőt láthattunk a MotoGP mezőnyétől, ahol a vizes pályán Marc Márquez dominált, ám Zarco…

28 perc ago

„Egy ilyen küzdelemben egyiküknek be kell hódolnia” – és az nem Márquez lesz

A MotoGP éllovasa, Marc Márquez a hétvégén a Sachsenringen tehet tanúbizonyságot verhetetlenségéről. Stefan Bradl szerint…

2 óra ago

Hamilton már tudja, mit nem tehetnek meg az F1 film folytatásával

Lewis Hamilton behúzta a féket az F1-film folytatására – legalábbis a közeljövőben –, miután a…

4 óra ago

Elnézést kért Bagnaia a csapattól, amiért változtatni akar

Francesco Bagnaia elárulta, hogy bocsánatot kért a csapatától, amiért változtatásokat akar eszközölni. A szezon első…

6 óra ago

Steinert sokkolta Horner kirúgása

Günther Steiner elmondta véleményét Christian Horner kirúgásáról. A korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Günther Steiner a Red…

16 óra ago

A Szegedi Tudományegyetem az elektromos autóversenyzés mellé áll

Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) 2025-től hivatalosan is a szegedi születésű elektromosgokart-versenyző,…

17 óra ago