Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
A Red Bull és Max Verstappen nem zárja ki, hogy a hétvégén Spa-ban igazán könnyen győzelemre törhetnek.
A szűk, kanyargós Hungaroringen egy hete – elméletileg nem a legjobb pálya volt a 2023-as év domináns autójának – a holland mégis bő 33 másodperccel nyert. A Red Bull első számú tisztviselője, Dr. Helmut Marko a héten pedig azt mondta, hogy a kétszeres világbajnok, aki zsinórban harmadik bajnoki címe felé tart, még gyorsabb is lehetett volna. Így a Belga Nagydíj hétvégéjének kezdetén a legendás, nagy sebességű Spa pályán, ahol a Red Bull DRS-előnye várhatóan hatalmas lesz, Marko ennyit mondott a Kleine Zeitungnak:
„Elviekben ez lehet a szezonban a legkönnyebb győzelmünk. A pálya fekszik nekünk, Max pedig egyre magabiztosabb. De egy sprint hétvége mindig a beállításokon múlik. Gyakran a papíron legkönnyebb győzelmek a legnehezebbek.”
Verstappen azonban úgy tűnik, nem aggódik emiatt. Sőt, inkább egy unalmas versenyben reménykedik az élen, mint egy izgalmas kerék a kerék elleni csatásban. Nevetve ennyit mondott csütörtökön:
„Szeretem a magányos versenyeket. Persze jobb a sportágnak, ha van feszültség, de én személy szerint jobban szeretem ha elszakadok a versengőktől. Nem bánom, ha versenyezni kell, de ezt már elég gyakran megtettem már a pályafutásom során, és nem feltétlenül van szükségem rá.
Arra a kérdésre, hogy tehet-e valamit azért, hogy 2023-ban érdekesebb legyen a Forma-1 élmezőnyének csatája, Verstappen még jobban nevetett:
„Lehet, nem kéne eljönnöm pár versenyre.”
Mindeközben ma hivatalosan is bejelentették, hogy tényleg nem lesz azért sétagalopp a következő győzelme, hiszen öt rajthelyes büntetést kap. Ennek oka, hogy a csapata felhasználta az ötödik sebességváltót is az autójában a szezonban. Ez egyben azt is jelenti, hogy a hatodik helynél jobb pozícióból nem indulhat ezen a versenyhétvégén.
A Red Bull Racing Sergio Perez váltójának az esetében úgy vélik, hogy végig tudják teljesíteni az idényt majd az előírt négy sebességváltóval is, hiába volt a mexikóinak nagy balesete Szaúd-Arábiában, még márciusban.
Toprak Razgatlıoğlu elképesztő teljesítményével összehozta a mesterhármast Donington Parkban. Ezzel átvette a vezetést a tabellán…
A roncsderbivel végződő futamon Marc Márquez húzta be a győzelmet 200. királykategóriás versenyén. A MotoGP…
Carlos Sainz beszélt az édesanyja, Reyes Vazquez de Castro, és úgy egyáltalán az édesanyák iránti…
Razgatlıoğlu az elejétől kezdve magabiztosan vezette a Superpole-futamot, ami a BMW számára a 100. dobogót…
Egyszer beszélgettem egy volt Red Bullos dolgozóval arról, hogy mennyire különböző volt számomra a két…
Christian Horner elbocsátása a Red Bull Racingtől meglepetésként érte az F1 közösséget, beleértve Nigel Mansellt…