Fotó: Mark Thompson / Getty Images / Red Bull Content Pool
Szerencsétlen időszakot élnek meg a Forma-1-es trófeák a mostani hetekben. Egy héttel ezelőtt Lando Norris törte el Max Verstappen Herendi porcelánját, amely után sűrű elnézéseket kért. Belgiumban ugyan Herendi nem volt, de ezúttal is sikerült az ünneplés közben eltörni a serleget.
Max Verstappen vezetésével kettős Red Bull siker született a Belga Nagydíjon, ezzel az energiaitalosok veretlenül zárták a 2023-as év első felét, és hatalmas fölénnyel vonulhatnak a nyári szünetre.
Az öröm így érthető, a sikert pedig kellően meg is ünnepelték a spái bokszutcában. Ahogy az lenni szokott, a csapattagok összeálltak egy közös fotóra, a trófeákkal és a táblákra felírt szöveggel. A kép elkészítése után azonban durrantak a pezsgők, mindenki össze-vissza futott, a táblát pedig nem volt, aki tartsa, amely így pont rádőlt – vélhetően – a konstruktőri győztesnek járó trófeára, amely eldőlt és akárcsak egy hete, ez is darabokra tört.
A Red Bull mérlege a rekordot jelentő sorozatbeli 13 futamgyőzelem mellett immáron zsinórban két összetört trófea is…
George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…
Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…
A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…
Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…
A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…
A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…