Categories: F1

Szívhez szóló gesztust tett Gasly elhunyt barátja emlékére

Pierre Gasly a Belga Nagydíj sprintjén a kiváló harmadik helyen végzett az Alpine-nal. A francia versenyző érthető módon nagyon örült ennek, az eredményt pedig Anthoine Hubertne ajánlotta.

Gasly barátja és honfitársa, Hubert 2019-ben hunyt el egy Formula 2-es baleset következtében, Spában. Gasly minden évben virágot helyez el a baleset helyszínén, amikor az F1 a belga pályára látogat. Ez persze idén sem maradt el, sőt egy emlékfutást is rendezett a pályán Hubert – és Dilano Van’t Hoff – emlékére.

„Hiányzol Tonio.💜” – írta Gasly a Hubertről megemlékező posztjában. „Köszönöm mindenkinek, aki ma csatlakozott, gondolt, vagy mondott egy imát Tonioért & Dilanoért. Büszkék vagyunk a sportágunkra az ilyen pillanatokban, mint a mai. RIP fiatal bajnokok.”

„Csodálatos érzés, rendkívül boldog vagyok, hogy az első háromban végeztem, különösen itt Spában, ami a Francia Nagydíj nélkül egyfajta hazai futamnak tűnik számunkra” – mondta Gasly a verseny után.

„Nagyon nehezek voltak a körülmények. Rendkívül boldog vagyok, hogy a megfelelő időben álltunk ki a boxba, és sikerült a végéig feltartanunk Lewist [Hamilton].”

„Nagyon különleges érzés, hogy itt, Spában sikerült ez, gondolok Anthoine-ra (Hubert), és csak rendkívül örülök az egész csapatnak.”

„Mindent beleadtam, láttam, hogy Lewis egyre közelebb kerül. Én csak próbáltam a vezetésre koncentrálni, tiszta köröket futni. Nem volt könnyű, de mindent beleadtam, és ez kifizetődött. Nagyon örülök az összes srácnak, és holnap mindent beleadunk.”

Instagramon Gasly azt írta: „Nagyon örülök a csapatomnak, és még különlegesebb ez, hogy itt, Spa-ban Anthoine számára sikerült ezt megtennem. Köszönöm a támogatást, nem ez volt a legkönnyebb szezonkezdet, de minden egyes alkalommal próbálkozunk és küzdünk.”
Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Te is nyerhetsz, ha az nyeri a MotoGP magyar versenyét, akire tippelsz!

Megérkezett a várva várt hét: a MotoGP magyar hétvégéjének hete! A Balaton Park Circuit-en zajló…

39 perc ago

A Ferrari korábbi pilótája ledobta az atombombát: „Senki sem akarta Hamiltont Maranellóban”

Arturo Merzario őszintén nyilatkozott Lewis Hamilton Ferrari-karrierjéről, és utalt rá, hogy a hétszeres világbajnok a…

3 óra ago

Máris tudni Brad Pitt „F1” filmjének a streaming megjelenési időpontját

A When To Stream jelentése szerint az F1 film várhatóan még ebben az évben megjelenik…

5 óra ago

MotoGP Magyarországon: ott leszel a Balaton Park Circuiten?

A hazai motorsport-rajongók évtizedek óta várják, hogy a MotoGP végre újra Magyarországra is ellátogasson. 2025-ben…

7 óra ago

Lawsont csőbe húzta a Red Bull, hogy kirakhassa a csapatból?

A 23 éves új-zélandi F1-es versenyző, Liam Lawson elismerte, hogy naiv volt, mikor azt gondolta,…

9 óra ago

Marko elárulta, miben más Laurent Mekies, a Red Bull új főnöke

Helmut Marko kimondta, hogy Laurent Mekies mérnöki tehetsége teszi őt olyan erős vezetővé a Red…

19 óra ago